Hétfolyó, Hétcsillag, az ősi rováskrónika

2022.08.25. 18:30

Könyvbemutató a hévízi könyvtárban

Bemutatták a hévízi könyvtárban Mandics György legújabb, rovásírással foglalkozó könyvét.

Péter B. Árpád

Mandics György, kutatómunkájának eredményeként, már 1900 rovásírásos leletet írt le Fotó: ZH

A József Attila- és Herczeg Ferenc-díjas magyartanár, író, költő, kutató Hétfolyó, Hétcsillag kötete az alcím szerint „a rováskrónika legősibb rétegét” tárja az olvasó elé; megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

Mandics György már több mint 40 könyvvel, kutatási anyaggal járult hozzá a magyarság szépirodalmi és jeltudományi ismereteinek bővítéséhez, 2020-ban megjelent kötete pedig a rovásírás legrégebbi, fellelhető szövegeiről szól. Emellett verseket, regényeket, elbeszéléseket is publikál.

Mandics György hévízi előadásában a rovásírás „titkaiba” avatta be az érdeklődőket Fotó: Hévízi TV
 

A Temesvárott született, matematika-fizika szakos tanári oklevelet is szerzett újságíró a magyar rovásírás egyik legismertebb kutatója, korábbi, Róvott múltunk című háromkötetes munkájában, hatezer oldalon értelmezi újra az ősi jelrendszert Somogyi Antal korábbi gyűjteményére alapozva. 

A Róvott múltunkban az író-kutató például arra kereste a választ: mióta használja a magyarság a rovásírást, s az mennyiben egyezik a germán rúna-írással, esetleg van-e föníciai elődje? 

Mandics György a hévízi könyvbemutatón elmondta: a legrégebbi szövegek a szibériai Jenyiszej mellett születtek, s a csík nép történetét dolgozták fel. Azokról szólnak tehát, akiket nevében őriz például Csíkszereda és Csíkszentdomonkos is.

– Az igazi jó felfedezések izgatják leginkább az embert – fogalmazott a rovásírás-kutató –, mert ha mindig csak azt találjuk meg, amit eleve keresünk, nos: az elég unalmas lenne. 

Mandics György például tízévi kutatás után talált rá „a magyar tudomány legnagyobb kincsére”, tizenegy kódexre. E felfedezés legfontosabb hozadékaként pedig előkerült 124 vers a Balassi Bálint előtti korszakból. Mint leszögezte: ezek csodálatos történelmi forrást jelentenek a magyarság történetének és eleink életének feltárásához.

A kutató eddigi tanulmányaiban 1900 rovásírásos leletet írt le, illetve értelmezett.  


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!