2022.07.27. 19:00
Nemrégiben Grecsó Krisztiánnal és Bereményi Gézával is találkozhattak a keszthelyiek
Grecsó Krisztián és Bereményi Géza is vendégeskedett nemrégiben Keszthelyen. Mindkettőjüket népes publikum fogadta, ők pedig szinte alig győzték dedikálni könyveiket.
Magamról többet. Grecsó Krisztiánnal (balról) Sáringer-Kenyeres Marcell beszélgetett
Forrás: ZH
A beszélgetőpartner-műsorvezető mindkét esetben Sáringer-Kenyeres Marcell volt, aki felelevenítette: vendégei tavaly Libri-díjat nyertek, tulajdonképpen ez volt a meghívásuk apropója. Bereményi Géza a Magyar Copperfieldért, Grecsó Krisztián pedig a Magamról többet című verseskötetéért.
Grecsó Krisztián azt is elmesélte Sáringer-Kenyeres Marcellel beszélgetve a könyvtárban, hogy a zene – édesapja révén – előbb jelent meg az életében, mint az irodalom: utóbbi felé a szegedi egyetemei évei alatt fordult az érdeklődése. Az író-költő érdekes részleteket fedett fel arról, hogyan került a fővárosi művészeti élet vérkeringésébe, s persze szó esett zenei karrierjéről is.
A Rájátszás-koncerteken ugyanis – mások mellett – Beck Zoltánnal és Háy Jánossal lépett fel közösen, s ez a formáció idén tavasszal búcsúkoncertet is adott. Ám a keszthelyi beszélgetésen kiderült: lesz egy ráadás hamarosan, a zalai Margófeszten.
Az írót meglepetés is várta az esten: az idei Helikoni Ünnepségek egyik fődíjasa, Kurusta Sára egy Grecsó novellarészlettel lepte meg a szerzőt és a közönséget – amellyel nem mellesleg nyert is a tavaszi seregszemlén.
Nem sokkal ezután Bereményi Géza érkezett a Balaton Színházba, ahol a Legendás koncertek-sorozatban a Cseh Tamásról szóló – Portré: ének szemtől szemben című – 40 perces, fekete-fehér filmet vetítették, amely előtt és után az egykori barát és alkotótárs dedikálta új könyvét, s persze beszélgetett az érdeklődőkkel.
– A könyvtárral és a színházzal kifejezetten jó együttműködést sikerült kialakítani – mondta lapunknak Sáringer-Kenyeres Marcell. –
Hálás vagyok azért, hogy ezekkel a kulturális intézményekkel együttdolgozhatunk, és sikerrel szervezzük rendezvényeinket. Egyfajta kulturmisszió ez, s örömteli, hogy mindez sokakat vonz minden alkalommal.