Világkörüli utazás a dallamok szárnyán

2022.05.21. 12:00

Török est lesz a következő a Nemzetek zenéi sorozatban Zalaegerszegen

Hátradőlni a széken, esetleg táncolni, élvezni a megszokott, magyar népzenétől és a klaszikusoktól eltérő ritmusokat, dallamokat. Mi ez, ha nem képzeletbeli utazás a hangok segítségével, méghozzá úgy, hogy eközben megismerjük más népek folklór kincseit, életérzéseit, hangszereit.

Mozsár Eszter

A Keresztury Dezső VMK-ban 2019 őszén indult a mára közkedvelt program, ahol minden alkalommal más-más nemzet zenéit ismerheti meg a közönség. 

–  A rendezvénysorozat nem titkolt célja, hogy a közönséget kimozdítsuk zenei komfortzónájukból és minőségi zenészekkel bemutassuk, milyen színes is a világ zenei palettája. Egy egészséges kíváncsiságot szeretnénk felébreszteni az emberekben, amikor azt mondják: „nem hallottam még erről a zenekarról, de szívesen belekóstolnék abba az életérzésbe, amit egy távoli kultúra képviselője hoz el a számomra”. Azt mindig elmondjuk, hogy repülőjegyet sajnos nem tudunk adni közönségünknek, hogy meglátogassák ezeket az izgalmas és gyönyörű helyeket, ám lélekben mindenképpen elrepítjük őket az est során az adott országba – tájékoztatott Schneidler-Czvitkovics Dóra  közművelődési szakember. – 2019-ben egy igazi görög esttel indítottunk a Pyrgos Görög Show és Táncház közreműködésével, majd egy francia sanzonest következett Micheller Myrtill és a Swinguistique fellépésével. Sajnos a pandémia miatt félbemaradt a sorozat, amit két év múlva, 2021 szeptemerében tudtunk folytani a Luis Eduardo Castagno Trió latinos műsorával. Legközelebb június 4-én szombaton szervezünk török estet a Nasip Kısmet zenekarral, ősszel pedig a kelta zene világába visszük majd vendégeinket, amikor a Serica zenekar és tánckar a koncertet követően pörgős ír folkrock stílusú táncházat tart.

Izgalmas képzelebteli utazás Nasip Kısmet zenekarral, akik a török folklór alapjait is beépítik szerzeményeikbe

Dóra szólt arról is, hogy megkeresésüknek mindig nagyon örülnek az együttesek, mivel számukra is fontos, hogy minél szélesebb körben – esetleg ne csak a fővárosban – népszerűsítsék nemzetük zenei világát. A következő fellépő, a Nasip Kısmet ugyancsak igazi folklór csemegének ígérkezik, az együttest az énekesnő, Derya Ocak mutatta be lapunknak.

– A zenekar  ötlete a 2010 óta Budapesten élő bátyám, Arif Erdem Ocak török származású zenész fejéből pattant ki, aki a népszerű, toplistavezető ankarai Seksendört zenekar alapító tagja. A magyar fővárosba költözése utáni első években szólózenei pályafutását egyengette, az archaikus és kortárs török népzenére koncentrált, amelyet sajátos énekstílusával, valamint védjegyévé vált perkusszív gitártechnikájával tolmácsolt. Ezzel a zenei anyaggal hűséges rajongótábort gyűjtött maga köré, így Arif rövidesen a magyar klubzenei szcéna meghatározó szereplőjévé vált. A sokoldalú zenész történetmesélő, melodikus, a folkzenébe hajló gitárdallamai során bensőségesen tár elénk olyan személyes és univerzális témákat, mint a halál utáni élet, a spiritualitás, a szellemi élet, erény és közös emberségünk. Arif szívmelengető, hipnotikus dalokat ír, amelyek a bőrünk alá kúsznak, és a csend, az éber meditáció világába repítenek. Ennek megvalósítására hívta életre 2020-ban a Nasip Kısmet etnofolk zenekart. A három dalból álló, 2021-ben megjelent EP után jelenleg egy teljes hosszúságú album létrehozásán munkálkodunk.

Derya hozzáteszi, leginkább Magyarországon lépnek fel. Első külföldi koncertjük Romániában, Szatmárnémetiben volt, a nyár folyamán pedig több külföldi szereplésük is lesz. A zenekar tagjai Arif Erdem Ocak (ének, gitár), Mester Dániel (szaxofon, klarinét), Eged Márton (basszusgitár), Szegő Dávid (dob), Tomi Smuk (ütőhangszerek), és az élő felállás Derya Ocak háttérvokalistával egészül ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában