Marvel-horror - Doctor Strange az őrület multiverzumában kritika

Bár az eddig eltelt hat évben is feltűnt a stúdió számos másik produkciójában, a következő önálló filmjére várni kellett, egészen mostanáig. A Pókember: Nincs hazaútban már kaphattunk egy ízelítőt a multiverzum témából, most azonban úgy tűnt, sokkal mélyebben beleásunk a dologba. A stáb adott, az élen a veterán rendezőnek számító Sam Raimivel és minden okunk megvolt abban reménykedni, hogy egy szórakoztató káoszban lesz részünk.

Doctor Strange (Benedict Cumberbatch) igyekszik rendbe tenni az életét, mióta visszatért az élők sorába. Bizarr álmában egy fiatal lányt lát, akit másnap felismer a valóságban is. Kiderül, hogy az America Chavez (Xochitl Gomez) névre hallgató hölgy képes kapukat nyitni a világok közt, mely képességre másnak is fáj a foga. Strange meg akarja menteni, de azzal nem számolt, hogy ez mekkora veszéllyel is jár.

Mondanom sem kell, de mégis muszáj, egy laikus ne ezzel a filmmel kezdje az ismerkedést a MCU-ban. Nem probléma, ha nem láttunk minden sorozatot vagy mozis darabot, de nem árt tisztában lenni a főbb eseményekkel, ugyanis vannak visszautalások bőven. Ismerős karakterek, kulcsfontosságú történések kerülnek említésre, elég csak Wandára (Elizabeth Olsen) és az ő motivációjára, tetteire gondolni. Aki azonban arra számít, netán fél, hogy egy újabb cameóktól hemzsegő, csak a rajongók kiszolgálására építő művet kap, meglepetés fogja érni. Természetesen vannak váratlan felbukkanások, de néhány perc alatt letudjuk őket és tökéletesen belesimulnak a cselekménybe, nem érződve erőltetettnek. A sztoriba nem mennék bele tüzetesebben, inkább térjünk ki egy kicsit a rendezőre. Sam Raimi dirigálta a 2000-es évek három Pókember filmjét, előtte pedig elsősorban horror direktorként volt ismert. A Gonosz halott trilógiával tette le névjegyét, de a 2009-es Pokolba taszítva is erős képviselője volt a zsánernek. Ezt azért fontos megjegyezni, mert a Doctor Strange második része ízig-vérig Raimi mozi. Az első harmad irtózatos tempót diktál, mely izgalmas, látványos, de szörnyen érdektelen, ahogy akciójelenetek váltogatják egymást bárminemű értelem nélkül. Aztán körvonalazódik a konfliktus, mely nem túl bonyolult, de a multiverzum sikeresen megkavarja a szálakat. Itt jön a képbe Raimi, akinek stílusa számos képkockáról visszaköszön. Sikeresen idézi meg korábbi munkáit és egyszerre keveri a Marvel filmek habitusát a saját, elszállt fantáziájával. Előzetesen sokan pedzegették, hogy ez egy horror a képregényfilmek berkein belül, melyre a műfaj kedvelőjeként nagyot legyintettem. A Doctor Strange az őrület multiverzumában nem horror, ám rengeteg ilyen elem található benne. Olyannyira, hogy helyenként kikerekedett szemekkel ámultam mennyire bevállalós a film. Raimi olyanokat képes meglépni, melyekről álmomban sem gondoltam volna, hogy egy Marvel filmben fogom viszontlátni. A groteszk hangjegyes harc, Wanda pokolian hangulatos testátvétele, vagy a nyugtalan lelkek mind bravúros húzások. Más kérdés, hogy a sztori önmagában suta lábakon áll és pont a multiverzum miatt a következmények súlya is jóval kisebb, de a cselekmény sodrása és Raimi stílusa miatt ezt meg lehet bocsájtani.

A Doctor Strange második része messze nem hibátlan, sőt sokszor rapszodikus, netán kapkodó hatást kelt. Mégis emelem kalapom a Marvel előtt, mert ez talán az eddigi legkülönlegesebb és legbátrabb munkájuk, mely játszi könnyedséggel vetkőzi le magáról a biztonsági játék jelzőt. Benedict Cumberbatch és Elizabeth Olsen remekelnek, új távlatait nyitva meg karaktereiknek. Biztos vagyok benne, hogy megosztó darab lesz, Raimi húzásaira nem mindenki vevő, sőt a legfiatalabbaknak kifejezetten meredek élményben lehet részük, de én a hibák ellenére is díjazom, hogy ezt, ebben a formában meg merték lépni. Ha pedig a Marvel ennyi film után is képes megújulni, az mindenképp jó jel a jövőre nézve.