Szerepcserés támadás

2022.04.28. 13:30

Egy bolond százat csinál a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban

Április 29-én, pénteken este hét órakor mutatja be a Hevesi Sándor Színház az Egy bolond százat csinál című három felvonásos zenés bolondságot. A színlapon olvasható műfaji meghatározás sejteti a nézővel, hogy a zalaegerszegi teátrum Szüle Mihály-Harmath Imre-Walter László darabjával a könnyed szórakozásra vágyókat célozza meg a 2021/2022-es színházi évad utolsó darabjával.

Arany Horváth Zsuzsa

A színdarab cselekményét a régi filmek rajongói ismerhetik az 1942-ben forgatott Latabár Kálmán főszereplésével vászonra vitt azonos című mozis alkotásból, a fiatalabbak emlékezhetnek rá 2006-ból, amikor Gyöngyössy Bence készített filmet a történetből Szabó Győző, Gáspár Sándor, Gesztesi Károly szerepeltetésével.

– Ha az előzményeket felidézzük, csakis az eredeti filmet érdemes szóba hozni, jóllehet, a színpadon mindig egyedi módon valósul meg az adott sztori, mint a filmváltozat – mondta a kedd esti próba előtt Lendvai Zoltán rendező, aki vendégként, a zalaegerszegi színház felkérésére állítja színpadra a zenés játékot. – Az alapkonfliktusok természetesen ugyanazok, de a végeredmény a színház adta követelmények szerint alakul.  Önmagában nagyon szórakoztató, furcsa stílusú, kabarétréfákba oltott, bohózatos, orfeumos, zenés-táncos, átöltözős, félreértéses színdarabról van szó, szellemes megírt szöveggel. Akik az effajta darabokat írták, elképesztő frissességgel, humorral léteztek. A szerzők maguk tökéletesen ismerik a színházi szabályokat, lehetőségeket, azt, hogy mit jó játszani a színészeknek. Talán ezért is tartják műsoron, hiszen jutalomjáték a színészeknek. Az angol hagyományokból kinövő szakma a vígjátékírás, a magyarok professzionális szinten űzték.

Arra számíthatunk, hogy bizonyos hasonlóságok miatt a szereplők szerepet cserélnek, ami félreértések sorozatát produkálja, ahogy például Shakespeare vígjátékaiban is láthatjuk.

Lendvai Zoltánnak kedvére valók a vígjátékok, szabadúszó rendezőként az ország számos színházában rendezett hasonló darabokat. Mint mondja, a vígjáték nagy pontosságot igényel az alkotóktól, a könnyű műfaj precizitást követel. A rendező ismeri a zalaegerszegi társulatot, bár utolsó itteni munkája óta érkeztek fiatalok, akik feladatot kaptak az Egy bolond százat csinál darabban. Lendvai Zoltán amellett, hogy látja maga előtt a darab megvalósítását, a színészekkel karöltve, együttműködve alakítja ki a végző változatot. 

Az előadás különlegessége az élő zenekari kíséret, ami gazdagítja a nézői élményt. A kilenc tagú zenekart Máriás Zsolt  karmester vezeti. 

Az előadás főbb szerepeiben Ticz András, Bot Gábor, Kovács Virág, Támadi Anita lép a színpadra, partnereik: Kovács Martin, Dura Veronika, Andics Tibor, Szakály Aurél, Farkas Gergő, D. Varga Ádám, Fritz Attila, Helvaci Ersan David, Czegő Teréz, Wellmann György. A díszlet és a jelmez Túri Erzsébet munkája, koreográfus Bóbis László.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában