Mesterségbemutató

2022.03.08. 10:00

Még mézeskalács huszárt is sütött a gyerekhad Zalaegerszegen

Első alkalommal szerveztek a közelgő március 15-i ünnephez kapcsolódva mesterségbemutatókat és játszóházat a Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóházban. Vasárnap délután telt házas programok várták a családokat.

Mozsár Eszter

Készül a mézeskalács huszárfigura Némethné Balogh Ildikó (középen) segítségével

Forrás: Pezzetta Umberto/Zalai Hírlap

A Hagyományok Tára című sorozatban Orot Istvánné vezetésével nemzeti színű gyöngy karkötő készült, Horváth Évával kokárdákat nemezeltek a kicsik, Némethné Balogh Ildikóval pedig ütőfás mézeskalácsot sütöttek. 

 

 

A Nyitott ­Műhelygalériák Napja programsorozatban ezúttal Stiller Gáborné viseletkiegészítő-készítő és Stiller Gábor fafaragó, népi iparművész tartott mesterségbemutatót, így az érdeklődők – segítségükkel – az érmelegítő készítésével és a spanyolozással ismerkedhettek meg. A vitrinkiállításban ugyancsak az ő munkáik kaptak helyet. Pozvai Andreával közösen mozgatható papír lovashuszárt készítettek a gyerekek. A fazekasműhelyben is nagy volt az érdeklődés, ahol már a következő ünnepre készülődve agyag hímes tojásokat formáztak a gyerekek Csuti Tibor irányításával. A kiégetett tárgyakért később visszajöhetnek, így akár a tojásfára is felfüggeszthetik a díszített, festett agyagtojásokat. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában