Őrnagyok, századosok, hadnagyok a szabadságharcban

A 47. honvédzászlóalj tisztjeinek életét bemutató, a nagy múltú Zalai Gyűjtemény 85. kiadványaként megjelent könyvet dr. Gyimesi Endre történész, a levéltár volt igazgatója, korábbi polgármester és országgyűlési képviselő ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Mint az előszóból kiderül, a 47. honvédzászlóaljat 1848 szeptemberében, Batthyány Lajos miniszterelnök rendelete nyomán állították fel, méghozzá korábbi zalai önkéntes nemzetőrzászlóaljból toborozva a tagjait. Az első bevetésükre október 3-án került sor, ezután csatlakoztak Perczel Mór honvéd tábornok seregéhez. Mint ismeretes, a 47-esek a Budavár bevételénél is kitüntették magukat, a magyar zászlót a zalai Püspöki Grácián tűzte ki a várfokra.

A zászlóalj tisztjei közül Gyika Jenő honvéd őrnagyról Molnár András történész, a Zala Megyei Levéltár igazgatója mint a korszak jelentős szakértője írt. Gyika Jenő a szabadságharc vége előtt távozott a hadseregből, s hazatért belatinci birtokára. A halála körülményei sem tisztázottak. Szintén Molnár András tekintette át a reformkor egyik színes egyéniségének, férfiideálnak számító Inkey Kázmér honvéd őrnagy életútját, aki a források szerint az augusztus 13-i fegyverletételkor egyenként fogott kezet minden egyes legénnyel. Püspöki Grácián katonai pályafutását is a levéltár igazgatója tárja az olvasók elé. A "rettenthetetlen zászlótartó" legendás elnevezéssel bíró honvédtiszt ezzel a tettel írta be magát a történelembe, hiszen se előtte, se utána nem találkozunk a nevével a forrásokban. Püspöki Grácián 42 évesen halt meg válickapusztai, épp eladósodás miatt bajba kerülő birtokán.

Béres Katalin muzeológus történész tollából ismerjük meg Csuzy Pál őrnagy és Szabó Samu százados tevékenységét. Megyeri Anna muzeológus a megyeszékhelyen emlékművel is rendelkező Csillagh László életét áttekintve végzett kutatásokat, dr. Foki Ibolya levéltáros történész Hertelendy Kálmánt hozza közel hozzánk, dr. Kulcsár Bálint Sipos Bálint hadnagyot, míg Bekő Tamás levéltáros Deák Lajos életútját taglalja.

Dr. Gyimesi Endre felhívta a figyelmet, a kötetben szereplő honvédtisztek a szabadságharc idején rendkívül fiatalnak számítottak, a legfiatalabb 22, a legidősebb is csak 35 éves volt. A recenzens utalt rá, hogy a zalai honvédtisztek magánemberként is kapcsolatban álltak egymással, néhányuk pedig az 1800-as évek második felében magas vármegyei tiszséget is betöltött.