Mikszáth, 175 éves évforduló

A felvidéki, szlovákiai Szklabonya valóban tekintélyes magyar írót ringatott, aki 175 éve született (1847. január 16.), s aki azon kevesek közé tartozik, akinek kötelező, tankönyvekben szereplő műveit a középiskolások is szívesen olvassák. Annak ellenére, hogy az anekdoták, mágikus realista novellák alapanyaga elég messze áll tőlük. Hogyan is hihetnénk a bágyi csodában, azaz a visszafelé folyó patak jóslatbeteljesítésében? Vagy a néhai bárány foltjának gazdag, ám hamis embert vádló történetében? Sem Bede Erzsébet önfeláldozásában, aki halott nővére helyett kész lenne leülni az orgazdaság miatti büntetést, csakhogy Anna nyugodtan lehessen a túlvilágon. Életszerű, hogy Gélyi János a szakadékba kormányozza mindennél kedvesebb lovait, mert a felesége csapodár?

Mikszáth történetei a palóc és tót mikrovilágból igenis idevilágolnak: a féltékenység, a mindent elsöprő szerelem, a tolvajlás miatti sérelem nem lett a múlt emléke. Mikszáth édessége abban rejlik, hogy ugyan megmutatja a kárhoztatható emberi cselekedeteket, mégsem ítélkezik senki felett. Ritka erény. A gúny, az irónia, a humor sem bántó, nem is otromba az írásaiban, csak épp megsemmisítően pontos. Ma már nem nagyon tudunk belehelyezkedni az 1890-es évek hazai politikai "uram-bátyám" mindennapjaiba, de az Új Zrínyiászban feltámadó Zrínyi és kortárs olvasói igen. A regény kétszer üt, két helyre, hisz az értékrend 330 év alatt alaposan megváltozik: hős Zrínyink nem érti, miért nem lehet simán agyoncsapni azt, akivel nem ért egyet, míg látnia kell, Mikszáth kortársai kifinomultabb módszerekkel teszik tönkre ellenlábasaikat.

A beszélő köntös, A fekete város, Szent Péter esernyője továbbra sem hiányozhat legalább a filmes műveltségünkből. Írásai pár hete digitalizált formában is elérhetőek.

Idézzük ismét Háy Jánost: "...úgy ment el, amint illett hozzá: amikor a munka már készen volt, de még nem lett belőle szobor."