Életművük Kanizsát is szolgálta - Bertha Bulcsura és Nagy Gáspárra emlékeztek

Többek között ez is elhangzott azon az emlékesten, melyet a két nagykanizsai kötődésű irodalmár, Bertha Bulcsu háromszoros József Attila-díjas író és Nagy Gáspár Kossuth- és József Attila-díjas költő, prózaíró, szerkesztő munkásságára emlékezve rendezett meg a Honvéd Kaszinóban a Pannónia Kulturális Egyesület. Az esten (mely előtt az előadók koszorút helyeztek el annak a Deák téri háznak a falán, melyben Nagy Gáspár a nyarakat töltötte nagynénjénél) Halmos Ildikó, a házigazda intézmény igazgatója köszöntője után Szemes Péter irodalomtörténész, műkritikus, Németh István Péter irodalomtörténész, költő, valamint Lehota M. János esztéta beszélgetett az alkotók munkásságáról, kanizsai kötődésükről és életművükről. Műveikből pedig Fási Barnabás és Antal Gergő idézett.

- A Pannónia Kulturális Egyesület fontos célkitűzése, hogy a pannon térség kulturális értékeit összefogja, felmutassa, lehetőség szerint gyarapítsa -  bocsátotta előre az est főszervezője, az egyesület titkára, Szemes Péter. - Nagykanizsán is otthon érezzük magunkat, szeretnénk a dél-zalai város értékeit is felmutatni, így hát természetes volt, hogy két kiváló kanizsai kötődésű irodalmár kerek, illetve "félkerek" évfordulóján rájuk irányítjuk a figyelmet. Bertha Bulcsu Nagykanizsán született, de életének csak egy rövid szakaszában lakott itt, Nagy Gáspár pedig ugyan nem a dél-zalai városban látta meg a napvilágot, viszont diákkorának nyarait itt töltötte - utolsó itteni nyarának emlékeit a Kanizsa-vár (vissza) című kötetében öntötte prózába.  

Szemes Péter azt is hozzátette: január 3-án múlt 15 éve, hogy Nagy Gáspár elhunyt, Bertha Bulcsu pedig 25 évvel ezelőtt hagyta itt az árnyékvilágot, az ő halálának évfordulója január 19-re esik, így adta magát, hogy a róluk való megemlékezést a magyar kultúra napjához igazítva tartsák meg.

- Tervezünk még más kanizsai eseményeket, rendezvényeket is, a sorozatnak ez volt az első állomása. Nagykanizsa egyébként igen szerencsés helyzetben van, hiszen Zalában ez az a település, ahol írók, költők, tudósok talán a legnagyobb számban éltek, dolgoztak, alkottak, ami igazi "kanizsaikum", ahogy Balogh László polgármester szokta volt mondani - bocsátotta előre immáron az esten Szemes Péter. - Nyilván nem mindannyian itt élték le az életüket úgy, mint például Pék Pál költő és irodalomszervező, de az életművük, teljesítményük Nagykanizsát is szolgálta, s ez rendkívül fontos. Ezt lehet elmondani Bertha Bulcsu és Nagy Gáspár kapcsán is. Mindketten többször jártak Nagykanizsán; tény, hogy a Batthyány Lajos Gimnáziumba gyakran hívta meg Harkány László tanár úr Bertha Bulcsut, a könyvtárba pedig Nagy Gáspárt. Sőt, utóbbi Kanizsa- vár (vissza) című könyvét először Laci bácsi jelentette meg magánkiadásban, 10 évvel később, 2009-ben pedig az önkormányzat is kiadta.

A Pannónia Kulturális Egyesület titkára hangsúlyozta: a kanizsai identitásképzés szempontjából óriási jelentősége volt annak, amit a két alkotó letett az asztalra. A József Attila díjat nem ítélték oda csak úgy akárkinek háromszor, s Bertha Bulcsu és Nagy Gáspár egy rövid ideig a titkárai is voltak a Magyar Írószövetségnek, ami azt jelenti, hogy a kor jelentős - és kevésbé jelentős - irodalmárait mindannyian ismerték. Bertha Bulcsu ezenkívül a televíziózásban is jelen volt, hiszen például ő írta a 70-es évek legendás kultikus filmje, A kenguru forgatókönyvét. 

- Nagy Gáspár több költeményét, köztük az Öröknyár: elmúltam 9 éves (1983) című verset a rendszerváltás szellemi előkészítőjeként tartják számon -  folytatta immár Németh István Péter. - Ugyanis utóbbi Nagy Imre monogramjával ("egyszer majd el kell temetNI/és nekünk nem szabad feledNI/a gyilkosokat néven nevezNI") annak jelöletlen sírjára utal. A cenzorok figyelmét ez elkerülte, így az Új Forrás 1984. októberi számában megjelenhetett. A lapszámot bezúzatták, Nagy Gáspárnak pedig le kellett mondania írószövetségi tisztségéről. Egész költészete nyílt szembenállás volt a kommunista diktatúra bűneivel. Bertha Bulcsu pedig a Dunántúlt emelte irodalmi magaslatba, múlhatatlan sorokat írt Nagykanizsától Pécsen át Balatonboglárig, illetve a Dunáig, interjúkat készített írótársaival, s ezekben a délutáni beszélgetésekben is újat hozott, hiszen szépirodalmi igénnyel írta meg őket, mintegy elvégezve a "kulimunkát", az aranymosást. Ezek az írások, melyek valójában szépirodalmi remekek, az Írók műhelyében című kötetben jelentek meg. Az a fajta lírai próza pedig, mellyel a balatoni tájat láttatja, maga a csoda és nagyon-nagyon ritka a magyar szépirodalomban. Összességében úgy gondolom: habár rengeteg kiváló írónk és költőnk van, nem vagyunk annyira gazdagok, hogy Bertha Bulcsut és Nagy Gáspárt mellőzhetnénk. Olvassuk őket napjainkban is, mert megérdemlik.