1960 óta

2022.01.27. 13:00

A szlovéniai magyarság éves képes kalendáriuma: helytörténet, sport és közélet a Naptár 2022-ben

A kalendáriumi tartalom mellett elsősorban ismeretterjesztő írásokat tartalmaz a szlovéniai magyarság 1960 óta rendszeresen megjelenő évkönyvének idei kiadása, a Naptár 2022. A mintegy 150 oldalas kötet így két fejezetre osztható.

Gyuricza Ferenc

Több mint hatvan éve jelenik meg évente

Forrás: Gyuricza Ferenc / Zalai Hírlap

Az először 2016-ban alkalmazott új szerkesztési struktúra szerint a szépirodalmi jellegű írások – részben szerzői kapacitások hiányában – ezúttal is hiányoznak a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet és a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet által közösen jegyzett kiadványból. A kötet első részében a klasszikus kalendáriumi fejezet mellett így a Népújság, azaz a szlovéniai magyarok képes hetilapja archívumára támaszkodva képes összefoglalót találunk a 2021-es esztendő fontosabb helyi eseményeiről, a második fejezetben pedig az említett ismeretterjesztő írások kaptak helyet. Ez utóbbiak szerzői részben ugyancsak a Népújság munkatársai. 

 

 

Ábrahám Klaudia két írást jegyez. Bemutatja a goricskói térségben (azaz az Őrség szlovéniai nyúlványán), a pártosfalvai kéttannyelvű általános iskolában magyar nyelv és irodalom szakos tanárként dolgozó Gál Erzsébetet, illetve összefoglalja a legfontosabb információkat a Salovci községhez tartozó egyetlen magyar ajkú, magyar többségű településről, Domonkosfáról. Patyi Zoltán Petőfi Sándor születésének közelgő 200. évfordulója tiszteletére a költő és forradalmár muravidéki kapcsolódási pontjait, emlékhelyeit veszi sorra, Soós Péter a leventemozgalom 80 évvel ezelőtti, Muravidékre történt kiterjesztése kapcsán közöl helytörténeti tanulmányt, míg Farkas Brigitta a Krasznahorkai László Megy a világ című novellás kötetének szlovén nyelvű fordításáért díjat kapott Mihelic Marjanca íróval készített tartalmas interjút. 

Több mint hatvan éve jelenik meg évente

Forrás: Gyuricza Ferenc / Zalai Hírlap

A Naptár egyik állandó szerzője, dr. Göncz László történész, a szlovén parlament volt magyar nemzetiségi képviselője ezúttal egy felsőlakosi házaspár élettörténetén keresztül mutatja be a XX. század második felének folyamatosan változó politikai-társadalmi viszonyait. Tomka Tibor gazdasági témával jelentkezett, a Muravidéken idén induló mintagazdaság-projektek kapcsán összegzi a Rábavidéken már sikeresen működő egységek eredményeit. 

 

Szolarics Nad Klára ezúttal a sporttémához nyúlt, az idén ötvenéves jubileumát ünneplő lendvai Mladost Tollaslabdaklub legeredményesebb játékosait mutatja be. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában