Beáta cipőjét gyakran felölti

2021.12.16. 11:30

Kovács Virág színművész a Terminátor és a Cserebogár díjat is elnyerte az egerszegi színházban

Terminátor díj, Cserebogár díj egyszerre ugyanannak a színésznek? A Hevesi Sándor Színház novemberben zárult szezonja furcsaságával ezt a meglepetést is elhozta: Kovács Virág nyerte el mindkettőt, mivel a legígéretesebb ifjú művész egyben a legtöbbet játszó is lehetett 2020–2021-ben.

Arany Horváth Zsuzsa

Boeing, Boeing: Jacqueline, a francia légikisasszony

Forrás: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap

- Középső gyerek vagyok, lehet, hogy nem véletlenül lettem színész - mondja a törékeny alkatú, bársonyos hangú, kék szemű fiatal teremtés, amikor a zalaegerszegi színház díjai kapcsán beszélgetésre kérem. - Nővérem és húgom is van, zalaegerszegi a családunk - teszi hozzá. 

 

- Hogyan vezetett az út a színi pályára? 

 

- A zalaegerszegi Eötvös- iskolába jártam, s 2010 környékén szerepeltem a Zegasztárban, ahol Máriás Zsolt, a Hevesi Sándor Színház zenei vezetője zsűrizett. Ő hívta fel a figyelmemet arra, hogy a színház gyerek szereplőket keres a Twist Olivér musicalhez, ha van kedvem, jelentkezzek. Látott bennem fantáziát. Bejöttem a színházba, felmentem a színpadra, fények, zene, nézőtér, kész volt, beindult bennem a szerelem mindez iránt. A középiskolát már Pécsett végeztem a művészeti iskola dráma tagozatán, onnan pedig a budapesti Bánfalvi-stúdióba kerültem. Szerencsésen alakult az elhelyezkedés, mert amikor végeztem Pesten, itt, Egerszegen éppen volt hely, fel is vettek. 

Békés Pál: Félőlény – címszerep
Forrás: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap

 

Színművészeti egyetem? "Ó, én ahhoz már öreg vagyok! " - reagál a felvetésre, nevetve mondja, noha bájos fruskaként maximum 16-nak néznénk... Mindenesetre nem szeretne öt év múlva is pályakezdőnek számítani, ráadásul az élet és a gyakorlat iskolájában sokkal jobban is hisz. Alighanem igaza lehet, hiszen mint a minap elnyert Terminátor díj is jelzi, ezer feladattal találja meg a zalaegerszegi teátrum vezetése a darabokat színre állító rendezők jóvoltából. (A díj annak jár, aki a legtöbb előadásban szerepelt az adott évadban.)

- Igazi mesterek között vagyok itt, nap mint nap látom őket dolgozni a színpadon, sőt, odajönnek hozzám, segítenek, fogják a kezemet, támogatnak, tanácsokat kapok. 

 

Sorolja a neveket, a társulat vezető színészeit, akik mellett a tanulóévek valóban bizonyosan sokkal értékesebbek, mint az iskolapadban töltöttek. 

 

- Apró termetűként például a különféle tőlük tanult fortélyoknak is hasznát veszem ahhoz, hogy hogyan lehetek a színpadon nem gyerek, hanem felnőtt nő. 

 

Ha már az alkat, a magasság, szóba kerül Törőcsik Mari vagy a zalaegerszegiek által jól ismert tehetség, Borsos Beáta. Mindketten hasonló adottságokkal lettek meghatározó művészei a színi mesterségnek. 

 

- Beának készült cipőket rendszeresen viselek a színpadon, 34-es lábra valók. Ekkora méretű női cipőt nem lehet kapni a boltban. Ha jól tudom, ő is játszotta már a Félőlény főszerepét, ami nekem most a legnagyobb kedvenc munkám, szóval így-úgy találkozom a lényével. 

 

- Az iskolákban tanult és a gyakorlatban szerzett mesterségbeli tudás milyen arányt foglal el? 

 

- A pécsi művészeti középiskolában kiváló alapokat kaptam, isteni, fiatalközpontú mestereim voltak, tudták, hogyan kell az érzékeny kamaszokat kezelni. Színpadi létezést tanulhattunk tőlük. Budapesten pedig remek énektanárom volt, de úgy éreztem, túl sokan vagyunk ahhoz, hogy személyre szóló odafigyelést kapjunk. Örülök, hogy ott is volt terep, ahol gyakorolhattunk, Zsebibaba voltam a Micimackóban például, testhezálló szerep, nem igaz? A Hevesi Sándor Színház számomra a legfontosabb, és a Kvártélyház is, ahol szintén nagy lehetőségeket kaptam. Minden szerepből tanulok valamit, amit továbbviszek a következőbe, ezért az újra is más szemmel nézek, a körülvevő közeg pedig nagyon óvó-szerető. Már tudok kapcsolódni a partnerekhez, figyelni a többiekre, nem csak a magam feladatára koncentrálok, szerintem ehhez mindenekelőtt az kell, hogy minél többet legyen színpadon az ember.

Az Érettségi című vígjátékban végzős diáklányként, mögötte Besenczi Árpád
Forrás: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap

 

 

Akik figyelik Kovács Virág fejlődését, látják, hogy az eszköztára egyre gazdagabb, a színei egyre bővülnek, egymástól nagyon eltérő figurákat tud megjeleníteni klisék nélkül.

 

 - Nem is szeretnék beskatulyázódni, nekem nagyon fontos, hogy akármilyen kis szerepet adjanak nekem, mindent alázattal és szívesen fogadok. 

 

- Mik az erősségek?

 

 - Igyekszem alázatos lenni, ámbár van bennem némi lázadó hajlam is vagy morcosság. Maximalizmussal állok minden szerephez. Azt hiszem, még nem is jöttem le soha teljes elégedettséggel a színpadról. Kovács Virág igyekszik alaposan felkészülni, ha teheti, megtanulja előre a szöveget, a párbeszédek hamar belemennek a fejébe, mondja, a hosszú monológokkal többet dolgozik. 

 

- Mi van, ha nem jön a végszó? Ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy kellene? Lélekjelenlét? 

 

- A Félőlényben az "én vagyok a rettenetes... irodaszörny" helyett a félőlény szót kaptam, amit le kellett reagálnom. Azt mondtam, látod, hamarosan te is félőlény leszel. Már nem ijedek meg ilyesmitől, nem blokkolok le. Ha a többiek szövegét is tudom, az mentőöv. 

Kovács Virág a Cigánykerék című musicalben Ezüst szerepében
Forrás: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap

 

Virág zenei feladatokkal is bőven el van látva, ez szerves része a művészetének, Berkes Dániel énektanárhoz jár tanulni. Az énekes-mozgásos szerepek alaposan megdolgoztatják az energiakészletét. A Félőlény mellett szívesen emlegeti a Cigánykerék, az Érettségi című darabokban játszott figuráit is. 

 

Mindegyik szerepet szeretem. 

 

Ha nincs a színpadon, rollerezik, olykor fut, ha néha szomorú, egy macska is vigasztalja. Ebben az évadban a Fejedelem és az Egy bolond százat csinál című darabban is láthatjuk. Egyelőre nem tervez új kihívásokat, itthon van, bírja az itteni terheket. A család azért elöl van a bakancslistán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában