Frissen Zalából

2021.12.09. 14:00

Advent és népművészet a nagykanizsai Hevesi-iskola galériájának hagyományos évzáró kiállításán

Advent a népművészetben címmel nyílt meg a Hevesi Sándor Általános Iskola galériájának évzáró kiállítása.

Horváth-Balogh Attila

Wegroszta Zoltán fafaragó népi iparművész „Teknős betlehem” című alkotása

Forrás: Horváth-Balogh Attila / Zalai Hírlap

Hosszú ideje hagyomány, hogy az adventi időszakban a népi művészet képviselőinek mívesebbnél mívesebb alkotásait és az iskola tanulóinak a karácsonyi készülődés jegyében készült rajzait, képeit vonultatja fel az év utolsó tárlata. Ez most sincs másként, igaz, azért mégiscsak került egy kis csavar a történetbe. 

A megnyitón részt vevő alkotók: Horváth Ferenc „Svejk”, Rózsa Ibolya, Wegroszta Zoltán, Szilágyiné Cserni Gabriella és Horváth Ferenc „Mákos”

Forrás: Horváth-Balogh Attila / Zalai Hírlap

– A 2020-as év programját a vírusjárvány miatt elrendelt intézkedések teljesen felborították – idézte fel Lengyák István pedagógus, a galéria egyik vezetője. – Sajnos még a karácsonyvárás időszakára tervezett rendezvényt is le kellett mondanunk. Nagyon hálásak vagyunk, hogy az elhalasztott tárlat alkotói valamennyien beleegyeztek, hogy a kiállítást az idei adventben tartsuk meg, ezért köszönet illeti őket. 

A tárlatra Ház Attila keramikus, Rózsa Ibolya gyékény-, szalma- és csuhéfonó, Szilágyiné Cserni Gabriella mézesbábos, Horváth Ferenc (Svejk), Dávidovics László, Horváth Ferenc (Mákos) fafaragók (mindhárman néhai id. Popellár Jenő tanítványai) és a szintén fafaragó Wegroszta Zoltán hozták el alkotásaikat. 

„Hóember” – Ház Attila keramikus alkotása

Forrás: Horváth-Balogh Attila / Zalai Hírlap

A minden ízében adventi hangulatot sugárzó tárlatot az iskolagaléria másik vezetője, Farkas-György Patrícia rajz- és művészettörténet-tanár nyitotta meg. 

Horváth Ferenc „Mákos”: Karácsonyi falikép

Forrás: Horváth-Balogh Attila / Zalai Hírlap

– A legszebb ünnepi hangulatot az advent adja, ebben, azt hiszem, mindannyian egyetérthetünk – fogalmazott Farkas-György Patrícia. – Ez a várakozás, az együttérzés, a karnyújtás, a szeretet és a béke időszaka. Ugyanakkor az advent a fények, az apró, lélekmelengető tárgyak hordozója is. Ilyenkor az otthonunkat és a szívünket is feldíszítjük – ezért tartjuk fontosnak, hogy ebben az időszakban az iskola falain belül is érezhető legyen az ünnep lehelete. A Hevesi- iskola galériájának éves kiállításai közül számomra a legkedvesebb ez, a karácsonyt megelőző. Mert ilyenkor tehetséges és elismert népművészek látogatnak el hozzánk alkotásaikkal, kézzel és lélekkel készített tárgyaikkal, s a belőlük áradó szeretettel elhozzák nekünk az adventi, karácsonyi hangulatot. 

Szilágyiné Cserni Gabriella: Téli tájas plakett

Forrás: Horváth-Balogh Attila / Zalai Hírlap

A kiállítás december 22-ig tekinthető meg iskolanapokon 8 és 16 óra között, az aktuális járványügyi szabályok betartása mellett. 

Rózsa Ibolya csuhécsodája a Betlehem címet viseli

Forrás: Horváth-Balogh Attila / Zalai Hírlap

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában