Frissen Zalából

2021.11.05. 10:00

Minőségi a kínálat – Bérletek a zalaegerszegi Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben

Sajtótájékoztató keretében mutatták be csütörtökön a Városi Hangverseny- és Kiállítóterem két nagy múltú zenei bérletének idei kínálatát.

Arany Horváth Zsuzsa

A Jazz Szerda november 10-én Szirtes Edina Mókus és együttese fellépésével indul

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Pezzetta Umberto

Flaisz Gergő, a Keresztury VMK igazgatója elöljáróban elmondta, az évek óta sikeres Jazz Szerda programsorozatot az egészségügyi veszélyhelyzet miatt tavaly el kellett halasztani, ezért is érzékelhető érdeklődés a nívós programsorozat iránt. A programszervezés nehéz időszakot él egy ideje, mondta a direktor, remélve, hogy a körültekintően szervezett közösségi rendezvényektől nem pártol el a közönség. A jazzsorozat és a klasszikus bérlet estjein a mindenkori aktuális szabályok szerint fogadják a hallgatóságot, hangsúlyozta, a maszk használata külön intézkedés nélkül is javasolható, a terem adottságai pedig lehetővé teszik, hogy szellősebben helyezkedjenek el a nézők.

A Jazz Szerda november 10-én Szirtes Edina Mókus és együttese fellépésével indul
Fotó: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap

A két bérlet kínálatáról Tóth László közművelődési csoportvezető, a Városi Hangverseny- és Kiállítóterem vezetője tájékoztatott. A Jazz Szerda november 10-én Szirtes Edina Mókus és együttese fellépésével indul, januárban Binder Károly lép színpadra, februárban Palya Bea, márciusban a Jamese érkezik, áprilisban a Dresch Kvartetté lesz a pódium, a sorozat májusban Tompos Kátya és Hrutka Róbert koncertjével zárul.

Tóth László jelezte, változatos, színes, minőségi estekkel várják a közönséget, ez vonatkozik a klasszikus hangverseny bérletkínálatára is. Ebben a sorozatban november 12-én a világhírű Ránki Dezső és Klukon Edit négykezes zongoraestje lesz az első alkalom, amely Liszt Ferenc születésének 210. évfordulója előtt tiszteleg. Márciusban lesz hallható a Pannon Filharmonikus Zenekar koncertje, melyen Haydn, Mozart és Schubert művei hangzanak fel, április 22-én pedig a Budapesti Kamarazenei Műhely koncertjére kerül sor. Jegyeket az előadások előtt lehet vásárolni, bérletek korlátozott számban érhetők el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában