Frissen Zalából

2021.10.06. 17:30

Több díjat is bezsebelt kanizsai Citromszigetről készült dokumentumfilm

Többszörös díjnyertes dokumentumfilmet készített a Citromszigetről a Budapesten élő Bácskai Gabriella és Dányi Lajos.

Horváth-Balogh Attila

A romjaiban is szép épületegyüttes látványos bejárata Fotó: Gergely Szilárd

Az augusztusi Rome Prisma Independent Film Awardon a zsűri a legjobb egész estés dokumentumfilm címmel jutalmazta a Citromsziget (Lemon Island) című dokumentumfilmet, sőt, miután a film készítői a napokban megkapták az erről szóló értesítést, egy másik filmes seregszemlén is szépen szerepelt a Citromsziget: az indiai Aasha International Film Festivalon is a legjobb dokumentumfilm díját érdemelte ki. És még mindig nincs vége: Torontóban beválogatták a 4th Multicultural Film Festivalra, Svédországban a Boden International Film Festivalon a középdöntőbe, a Sweden Film Awardon a döntőbe jutott, Iránban pedig a International Moving Film Festivalon szintén már a középdöntőben várja a zsűri további döntését. Október 9-én pedig a Göcsej Filmszemle keretében itthon is bemutatkozik a film.

A romjaiban is szép épületegyüttes látványos bejárata Fotó: Gergely Szilárd

A film rendezője, Bácskai Gabriella így számolt be Facebook-profilján arról, amikor augusztus végén az utómunkálatok lezárultával teljesen elkészült az alkotás: „Hát végre megszületett! Egy évet dolgoztunk érte, nagyjából éjjel-nappal… Iszonyúan akartuk hinni, hogy mindennemű támogatás nélkül, nulla forintból, ketten (párjával, Dányi Lajossal – a szerző megjegyzése) képesek vagyunk arra, hogy film formájában átadjuk másoknak is azt a meghatározó élményt, ami minket ért, amikor átléptük a Citromsziget kapuját. Örök hálánk az önzetlen és lelkes közreműködésért a Citromsziget zárt világában élő hajléktalanoknak és a Vöröskereszt fantasztikus munkatársainak, Szőke Rózsának, Szentesi Jánosnak, Nyakó Melindának! Először magunk sem tudtuk, mire vállalkozunk, de addig-addig gyúrtuk az anyagot, amíg egy egész estés dokumentumfilm született belőle…”.

A film plakátja

Bácskai Gabriellát telefonon értük el, aki természetesen határtalanul boldog a nagyszerű sikerek miatt.

– Elöljáróban megjegyezném, semmilyen kötődésem nincs Nagykanizsához – szögezte le beszélgetésünk elején a rendező. – A Citromszigetnek hívott, romjaiban is impozáns épületegyüttessel – amely az Osztrák–Magyar Monarchia egyik legnagyobb katonai laktanyájának épült 1890-ben és József főherceg nevét viselte – a munkám kapcsán ismerkedtem meg, amikor le kellett utaznom és tájékozódnom a helyszínen. Ez számomra nagyon érdekes élmény volt, ahogy kiszálltam az autóból, rögtön azt éreztem, hogy itt nekem dolgom lesz még. Több diplomával rendelkezem, de a kulturális antropológia áll igazán közel a szívemhez, mert jó alap ahhoz, hogy az ember az átlagnál nagyobb nyitottsággal járjon-keljen a világban. Remek kiindulópont a dokumentumfilmezéshez is – talán ezért láttam meg azonnal a Citromszigetben rejlő lehetőséget. Hamarosan már magán­emberként tértem vissza, nagyon motoszkált a fejemben, hogy az épületben működő hajléktalanszálló lakóinak és az egész környezetnek, illetve az itt létező sajátos szubkultúrának a mindennapjait jó lenne filmre vinnem, ugyanis a Pécsi Tudományegyetemen tanulok dokumentumfilm-rendező művész szakon. Végül is úgy döntöttem, hogy belevágok, megnyertem az ügyemnek a párom (szerencsére nem volt nehéz), és megcsináltuk a filmet azzal a szándékkal, hogy a vizsgafilmem lesz az egyetemen.

Bácskai Gabriellát az nem motiválta, hogy leforgassa a 120. hajléktalanfilmet. De az igen, hogy a Citromszigetnek mint a város többi részétől teljesen elkülönülő entitásnak, saját szabályrendszerrel funkcionáló, zárt mikrotársadalomnak a működésébe betekintést nyújtson. A film az itt élő emberek egy hétköznapját mutatja be hajnaltól késő estig.

Dányi Lajos és Bácskai Gabriella a Vöröskereszt munkatársaival, Szentesi Jánossal, Szőke Rózsával és Nyakó Melindával Fotó: ZH

– Az itt élő hajléktalanok ellátását a Vöröskereszt profi csapata végzi Szőke Rózsa irányításával és óriási elhivatottsággal, ami ugyancsak lenyűgözött, csak elismeréssel tudok beszélni róluk – folytatta Bácskai Gabriella. – Nekik köszönhető, hogy a Citromsziget „rendszere” működik. A filmünkben semmi nem megrendezett, egyszerűen csak igyekeztünk meglátni a jó és érdekes pillanatokat, melyeket felvettünk és összeraktunk, hogy filmmé váljon. 2020 nyarán négy napot töltöttünk a helyszínen, s igyekeztünk úgy dolgozni, mintha ott sem lennénk, megpróbáltunk „beépülni” a közösségbe. Nem riportokat készítettünk, hanem beszélgettünk, s érdekes, hogy mindenki megnyílt – talán éppen azért, mert a forgatás nem a klasszikus kérdezz-felelek módon zajlott. Úgy érzem, sikerült megmutatnunk, hogy ez nem egy síró-rívó, a sebeiket nyalogató, hanem egy nagyon is jó kedélyű közösség. Annak ellenére, hogy mindegyikük mögött ott van valamiféle olyan súlyos trauma, amit még az egzisztenciával rendelkező emberek sem tudnának feltétlenül megoldani alkohol és drog nélkül. A film másik nagy erényének pedig mindenképpen azt tartom, hogy ketten csináltuk meg nulla forintból, és így is nyerni tudott rendesen finanszírozott, stábbal dolgozó filmekkel szemben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában