Frissen Zalából

2021.09.08. 10:00

Megnyílt Vollein Ferenc 50. kiállítása Keszthelyen

Megnyílt az országos Ars Sacra fesztivál keretében Vollein Ferenc Színek az égből című, immár ötvenedik egyéni kiállítása a Kis Szent Teréz Karmelita Bazilika Kerengő Galériájában.

Péter B. Árpád

Alkony Tihanyban (2021) olaj, vászon

Forrás: Zalai Hírlap

Az esten bemutatták a festőművész negyedik képzőművészeti kiadványát is. A fiatal alkotó munkásságát s a kiállított képeket Mezei András plébános, Manninger Jenő országgyűlési képviselő, Vozár Péterné, Keszthely alpolgármestere és Ruzsics Ferenc, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke méltatta, majd Vollein Ferenc arról beszélt, képzőművészeti munkássága szorosan kötődik a városhoz, hiszen több mint egy évtizeden át élt itt, illetve a térségben.

Közös fotó a kiállításmegnyitó után: Szemes Péter, Somogyi Zoltán, Vollein Ferenc, Ruzsics Ferenc, Vozár Péterné, Manninger Jenő és Mezei András
Fotó: Zalai Hírlap

A fiatal művész kitért arra, hogy nagyjából 150 festménye közül már 102 alkotása magángyűjtők tulajdonába került, ami azért jelentős, mivel a műkincspiac az egyik legszigorúbb értékmérő. A Szent Márton megkereszteli édesanyját című alkotása pedig bekerült a világhírű Vatikáni Múzeum és Képtár pápai magángyűjteményébe.

Alkony Tihanyban (2021) olaj, vászon
Fotó: Zalai Hírlap

A tárlaton főként Vollein Ferenc szakrális alkotásai láthatók néhány balatoni tájképe, legendákat feldolgozó festménye, valamint toszkán és dél-itáliai ihletésű munkája mellett. A közönség most először veheti szemügyre a nemrégiben elkészült, immár a negyedik, Assisi Szent Ferencet ábrázoló portrét, amelyen ezúttal a rendalapító állatoknak prédikál, balatoni háttérrel.

Madonna Nappal és a gyermekkel (2021) olaj, vászon
Fotó: Zalai Hírlap

Szemes Péter esztéta, irodalomtörténész és mentor arra hívta fel a figyelmet, hogy a hazai és nemzetközi Ars Sacra fesztiválok történetében Vollein Ferenc a legfiatalabb kiállító művész. A Színek az égből című képzőművészeti kiadványról pedig azt mondta, ilyen jelentőségű és nagyságú albumot pályájuk végén járó képzőművészek szoktak kiadni reprezentatív összegzésként. A kiállítás anyagának szakrális részét elemezve rámutatott Giotto di Bondone hatására, aki összes munkájában a teremtett világ és az élő Isten szépségét és csodálatát akarta kifejezni.

Somogyi Zoltán Keszthelyen élő esztéta pedig leszögezte: Magyarországon a naiv stílusú képzőművészet már 100 éve a nemzeti-akadémista és a modernista irányzatok szorításában vergődik, és felhívta a figyelmet Vollein Ferenc egyedi színelméletére, amellyel szakított a képzőművészeti egyetemeken tanított, hagyományos, XX. század eleji sablonokkal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában