Frissen Zalából

2021.08.16. 17:00

Kiállítással ért véget a XXIX. GébArt

Befejeződött, kiállítással zárult a XXIX. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep.

Matyovszky Márta

Bali Zoltán alpolgármester mond beszédet

Fotó: Matyovszky Márta

A zárórendezvényen Bali Zoltán alpolgármester elismerő, a művészek itt zajlott alkotó tevékenységére reagáló köszönő szavai után a művésztelep művészeti vezetője, Horváth M. Zoltán foglalta össze a Kapcsolódások címet viselő program idei eseményeit.

Bali Zoltán alpolgármester mond beszédet
Fotó: Matyovszky Márta

Fekete Valéria esztéta, aki Pécsről online tartotta meg a zárókiállítás megnyitóját, áttekintette az elmúlt 30 év Zalaegerszeghez, Gébárthoz kötődő művészeti eredményeit, hangsúlyozva, hogy nagyon jelentős értéket képvisel maga a tény, hogy a múlt év pan­démia általi akadályozottságát kivéve szinte minden évben alkotók népesítették be az alkotóházat és környékét, majd értékes alkotásaikkal létrehozták a szoborparkot, illetve az igen nívós városi kortárs gyűjteményt. Idén a zsűrizést követően egy-egy kép maradt minden művésztől Zalaegerszegen.

A kiállítás megtekintése után térzene szórakoztatta a kiállítókat és közönségüket. A Panoráma Teraszon a Takács Percussion Ütőegyüttes koncertjét élvezhették a jelenlévők. Az esemény háziasszonya a XXIX. GébArt művésztelepi titkára, Prokné Tirner Gyöngyi, a gébárti alkotóház intézményegység-vezetője volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában