Frissen Zalából

2021.06.25. 10:00

Egervári színházi előadás köszönetképpen az egészségügyi dolgozóknak

Az egészségügyben, a szociális szférában, a mentőszolgálatnál, a rendvédelmi és a katasztrófaelhárító szervezeteknél dolgozók töltötték meg csütörtökön este az egervári várkastély nézőterét, köztük orvosok, ápolónők, védőnők, háziorvosok, mentősök, összesen 450-en. Egervár és Zalaegerszeg önkormányzata valamint a Turay Ida Színház meghívásának tettek eleget, hiszen a települések és a teátrum e módon köszönte meg nekik a közösség nevében azt a munkát, helytállást, hivatástudatot, amely az elmúlt nehéz 16 hónapban jellemezte őket.

Arany Horváth Zsuzsa

Balaicz Zoltán, Darvasi Ilona, Gyerkó Gábor a színpadon, mögöttük a közönség, amely köszönetképpen kapta a színházi estét

Fotó: Arany Gábor

A Szerethető nő című vígjáték kezdete előtt Gyerkó Gábor, Egervár polgármestere szólt a közönséghez, aki a köszönet szavai mellett reményét fejezte ki, hogy ez az este kicsit feledteti az átélt nehéz időszakot azokkal, akik az első vonalban gyógyítottak, ápoltak, vigyáztak a lakosságra a járványhelyzet idejét, amelyet talán magunk mögött hagytunk.

Balaicz Zoltán, Darvasi Ilona, Gyerkó Gábor a színpadon, mögöttük a közönség, amely köszönetképpen kapta a színházi estét
Fotó: Arany Gábor

Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere is meleg szavakkal fejezte ki háláját az emberfeletti munkáért, amit értünk, a betegekért, a veszélyben lévőkért tettek meg a kórházakban, orvosi rendelőkben, mentőállomásokon, szociális intézményekben, vagy rendőrként, tűzoltóként, katonaként. Amíg mi otthon maradtunk, Önök nap mint nap tették, amit a hivatásuk diktált„, mondta Zalaegerszeg városvezetője, de ott voltak a beteg hozzátartozóink mellett, akikhez nem mehettek be látogatni a családtagok a kórházba, ezért helyettük fogták a kezüket, adtak reményt. Balaicz Zoltán a kikapcsolódást ígérő színházi előadás kapcsán szólt arról, hogy talán mostantól egymás mosolyát is láthatjuk majd, ha maszk nélkül találkozhatunk egymással.

A Turay Ida Színház igazgatója, Darvasi Ilona üdvözölte a remek együttműködést, amely létrehozta az ajándékként szánt színházi estét, s hangsúlyozta, számára az az elmúlt időszak értékes tanulsága, hogy az emberek, köztük a színészek érezhették, biztonságban vannak, hiszen vigyáznak rájuk. Arra kérte a jelen lévőket, bármi történik, ha lesz negyedik hullám, akkor is érezhesse mindenki a bizalmat. Arra kérte a közönséget, jöjjenek akár minden nap, hiszen a következő három hétben a Turay Ida Színház szinte minden este ott lesz Egerváron.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában