Költészet nélkül lehet élni, de nem érdemes – dr. Cséby Géza gondolatai

„..csakhogy mi is maga a költészet.

E kérdésre már nem egy

ingatag válasz született.

Én meg nem és nem tudom, s mint megváltó korlátba,

úgy kapaszkodom belé.” -Wisława Szymborska: Néhányan szeretik a költészetet című verséből idézett dr. Cséby Géza. Azon számtalan műnek egyikét, melyet ő ültetett át lengyelről-magyarra. Műfordítóként kiemelte: nem csak érteni kell a szöveget, a szerző érzéseit is át kell tudni adni. A költői lelkületről is vallott nekünk- de mielőtt erről szólnánk, boncolgassuk kicsit: vajon mitől vers a vers? Rímel? Meghatározó a szótagszám? Ritmusa van? Egyik sem szükségszerű – gondoljunk csak a szabadversekre.

-A vers és a próza közötti különbség leegyszerűsítve, hogy a költészet esszenciális műfaj. Amit a próza hosszabban mond el nekünk, a vers néhány versszakban, tömörítve – összegezte az irodalomtörténész, majd kortárs szerzőtől idézve továbblépett a versektől a költészet világába.

- Weiner Sennyey Tibor írja esszéjében: „A vers ugyanis az emberiséggel együtt született, együtt változik, s valószínűleg együtt is fog kipusztulni. A költészet azonban örök.” Majd a költészet és a versíró kapcsolatáról is szót ejt: „Mit csinál egy költő? Költészetet. Él és verseket ír.” A költő és költészet tehát szoros kapcsolatban van, a költészet mégis túléli az egyedi verseket, bár az olvasókhoz az egyedi versek szólnak- elmélkedett az irodalomtörténész, amikor a költészet fogalmáról és jelentőségéről kérdeztem. Arra is kitért, hogy a verseknek két nagy napja is van: március 21. a Költészet Világnapja, április 11. pedig a Magyar Költészet Napja az 1905-ben napvilágot látott József Attila születésnapján.

-Mindig örömünnep a költészet, a versírók és a versek számára is. Úgy gondolom, hogy a versek nem csak szépek és az ember lelkéhez szólnak, hanem segítenek eligazodni a mindennapokban is. Egy verseskötet nem lehet úgy olvasni, hogy az ember felcsapja az első oldalt és végig olvassa a kötetet. Kóstolgatni kell. Egyszer az egyik verset, később egy másikat. Azokat a költeményeket válogassuk ki, melyek az akkori lelkiállapotunkhoz állnak közelebb. És akkor segítenek bennünket, jobb kedvre derítenek, vagy éppen megnyugtatnak, felráznak – összegezte dr. Cséby Géza. Rávilágított arra is, hogy a költemények évszázadok üzenetét hordozzák.

-Gondoljunk csak Balassira Petőfire, Aranyra, Radnótira – és természetesen – József Attilára, vagy egy-két kiváló kortárs költőnkre. Én például nagyon szeretem Takács Gyulát – sajnos már nincs közöttünk. Ő olyan csodálatos virágoskertjét bontotta ki a költészetnek, melyre minden magyarnak büszkének kell lennie. A ma élő magyar költők között is vannak kiemelkedők, vannak kis mesterek és vannak, akik örömmel írnak verset saját maguknak, környezetüknek, de nem fognak az irodalom kánonjába kerülni. Tehát a kortárs magyar költészet is olyan, mint bármely nemzet bármely koráé.

S bár az irodalomkedvelők – köztük e sorok írója is – furcsállja a kérdést, amelyet feltesznek néhányan, ám megfogalmazódik némelyekben: szükség van a költészetre?

- Bármelyik művészetről beszélünk- legyen az zene, képzőművészet, táncművészet vagy irodalom – természetesen lehet élni nélkülük, csakhogy nem érdemes. Ha meg szeretnénk ismerni a művészeteket, örömmel olvassuk, hallgatjuk őket, gazdagabbak leszünk. Kitárulkozik saját életünk is – és boldogabb lesz az ember. A költészet nem a szép lelkek szükségtelen játszótere. A versek mindenkit ott várnak a könyvespolcon: odanyúlunk egy kötethez, leemeljük és beleolvasunk. Az ember emberi mivoltának csiszolására, megerősítésére, reménységére születtek a versek. Ha elolvasunk egy verset, ki kell kapcsolni mindent körülöttünk -és csak a versre koncentrálni. Egyszerre csak azt vesszük észre, hogy kinyílik a vers, kinyílik a mondandó, megértjük -és csodálatos élményben lesz részünk – vallja dr. Cséby Géza. Nem csak az ő lelkét, szellemiségét gazdagítja a költészet: ő maga is ír verseket. Ars poeticája szerint: szembesül valamivel, ami megihleti- s versével élményt akar adni az olvasónak, műve befogadójának.