Zalai Béla, a faragó biológus magyar és maori motívumai

A természetet járta gyermekkorában. Hol az erdőn barangolt, hol a Zala folyó mentén horgászott a nagyszülőkkel. Fiatalságát a szabadban töltötte, nem vonta el figyelmét sem a televízió, sem a számítógép. Kézügyessége hamar megmutatkozott, háromévesen már „profi” módon rajzolt, faragványokat, játékokat készített az ajándékba kapott kis bicskával. Később a Deák Ferenc Szakközépiskola a famegmunkálás alapjaira tanította. Egyetemen biológusként végzett, ám a farigcsálás itt újra bekúszott életébe. Az egyetemi társak hatására tért vissza a fával való munkához, elvégzett egy népi faműves iskolát. Megkedvelte a népi mesterségeket, néhány évvel ezelőtt hivatalosan is a Zala Megyei Népművészeti Egyesület tagja lett, egyik mestere Nagy Béla fafaragó népi iparművész.

Zalai Béla folyamatosan képezi magát, így nem jelent számára nehézséget, ha például spanyolozási technikával készít használati tárgyakat, bőrből sarut vagy éppen a Kárpát-medencei Tradicionális Fa Sírjelek Emlékparkba formáz padot, amit egy bagoly őriz. A botfai kastélynál berendezett műhelyében ottjártunkkor éppen furulyát készített bodzafából.

– A hangszereket jobban szeretem készíteni, játszom is rajtuk valamennyire. Amikor csak tudok, népzenei táborokba járok – mondja a fafaragó biológus. – A népművészeti egyesület szakkörein a bőrözést is megtanultam. Legutóbb ostort készítettem, a nyelét faragtam, a fonatot bőrből fontam. A szandálok mellett igény szerint táskákat, pénztárcákat is készítek. Sok lehetőség van ebben a szakmában, tényleg imádom. Az egyesületnek sokat köszönhetek, faműves-szakoktatói képzettséget szereztem általuk, a szeptemberi országos fafaragótáborok rendszeres résztvevője vagyok, amikor csak lehet, elutazom velük a budai várba, a Mesterségek Ünnepére. Nagy munka volt több éven keresztül a fa sírjelek, padok, a fogadó kapu vésése, faragása. A közös munkának is megvan a gyönyörűsége.

– A magyar népművészeti tárgyak mellett igazi ritkaságokat láthatunk a közösségi oldalon megosztott Vándormadár Műhely galériájában. Mi ihlette az ősi motívumkinccsel díszített medálokat?

– Néhány évvel ezelőtt barátaimmal Új-Zélandra utaztunk szerencsét próbálni. Úgy terveztük, hogy egy évig kint maradunk, én azonban néhány hónap múlva családi okok miatt hazatértem. Ott-tartózkodásom alatt nagyon megfogott a maori művészet. Az őslakosok a polinéz szigetvilágból telepedtek le 1300 előtt. Az európaiak a 18. században érkeztek Új-Zélandra, sajnos teljesen szétrombolták az ott élő társadalom kultúráját. A maorik csupán néhány évtizede találtak vissza gyökereikhez. Az őslakosok annak idején bálnacsontból faragták szakrális tárgyaikat, védő talizmánjaikat, csak később érkeztek négylábúak a szigetekre az európai embernek köszönhetően. Hihetetlen gazdag madárvilág élt itt még évszázadokkal ezelőtt, közülük mára már kihaltak a moák, a struccméretű vagy annál nagyobb, röpképtelen madarak. A kihaláshoz valószínűleg a maorik vadászó életmódja vezetett. Engem a rég elfeledett szimbólumvilág ihletett meg, sok medált, nyakláncot készítek. A maorik gekkókat, madárfejű, haltestű spirituális lényeket ábrázoltak, de talán a legismertebb a horog forma (hei matau). A horoggal egyrészt halásznak, másrészt a bőség, a gazdagság, a védelem jelképeként hordják. Amikor kenukkal kieveztek a nyílt vízre, hogy nagyobb testű halakra vadásszanak, ez a medál talizmánként, védelemként szolgált. Az alatt a néhány hónap alatt sajnos nem találkoztam maori kézművessel, de hamar megtanultam elkészíteni ezt a formát. Ezek az ékszerek javarészt bálnacsontból készültek, de mivel az ma már ritka és védett állat, így az új-zélandi mesterek jelenleg főleg marhalábszárcsontból faragnak, ahogy én is. Először kifőzöm, fehérítem a csontot, aztán kifűrészelem a formát, majd csiszolom, gravírozó géppel díszítek. Néhány évvel ezelőtt a Néprajzi Múzeumnak volt egy óceániai és polinéziai ékszerkészítő pályázata, ahol különdíjat nyertem a kollekciómmal.

– Teljes a harmónia a biológus életforma és a kézművesség között?

– Igen, így van, egymás mellett él a népművesség és a természetvédelem. Örülök, hogy változatos az életem. Egyik nap faragok, másik nap bőrtárgyakat készítek. Közben biológusként terepmunkákat vállalok, gyermekeknek ismeretterjesztő órákat tartok, madárgyűrűzést. Nyaranta a Regős cserkészek táborában vagyok faművesoktató.