zenéjében a gyökereihez nyúl vissza

2021.01.06. 11:30

Világsztár, meghódította Amerikát is: a zalai Németh Ferenc lett az év jazzdobosa

A Zalából indult, ma New Yorkban élő Németh Ferencet választották Az év jazzdobosának Magyarországon. A művész lapunknak elmondta, ma is őrzi gyökereit, és örömmel jön haza – ha nincsenek a járvány miatt korlátozások. A magyarjazz.hu portál közönségszavazásán Németh Ferenc mellett olyan kiválóságokat választott meg a közönség a különböző kategóriákban, mint Berki Tamás, Harcsa Veronika, Tony Lakatos és Borbély Mihály.

Péter B. Árpád

Világsztár, meghódította Amerikát is

Fotó: Facebook/Németh Ferenc

Németh Ferenc ma világsztárnak számít, játszott már együtt Wayne Shorterrel, Herbie Hancockkal és Lionel Loueke-kal is.

Németh Ferenc arról is beszélt, megtisztelő számára a hazai közönség szeretete, s ezt az elismerést ugyanolyan fontosnak tartja, mint más nemzetközi szakmai díjait.

Világsztár, meghódította Amerikát is
Fotó: Facebook/Németh Ferenc

Kiemelte, gyermekkorának fontos helyszínei, így Zalaapáti, Zalacsány és Zalaegerszeg ma is meghatározók, lelkében őrzi a tájat, az élményeket, amelyek zenéjét is inspirálják, hiszen szerzeményeiben szívesen nyúl vissza gyökereihez. Kérdésünkre azt is elárulta, a sorsa tulajdonképpen gyerekkorában eldőlt, hiszen édesapja dobolt, ő pedig már háromévesen a hangszer mögé ült, később pedig rendszeresen játszott, például lakodalmakban is. Győri tanulmányai idején rájött, napi 1-2 óra gyakorlás nem elég, így 7-8 órát töltött a felszerelés mögött, mert tudta, hová akar eljutni.

Németh Ferenc ma már tanít is az Egyesült Államokban, a dzsesszben pedig igazodási pont, tavaly a Grammy-várományosok között tartották számon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában