Köszönet a mecénásnak

2021.01.26. 10:00

Idén is a Magyar Kultúra Napján adták át az elismerést Letenyén

A magyar kultúra napján a Fáklya Művelődési Ház és Könyvtárban, szűk körű ünnepség keretében adták át az intézmény által alapított „A Letenyei Kultúra Mecénása” díjat. Az elismerést ezúttal dr. Tóth Zsolt helyi vállalkozó vehette át.

Benedek Bálint

Dömők József adta át az elismerést, illetve a vele járó festményt dr. Tóth Zsoltnak

Fotó: Molnár Dániel

Mint arról lapunk is beszámolt, a kultúra napját Letenyén is megünnepelték. A járványhelyzet miatt online videós összeállítást készítettek az intézmény közösségi oldalára, melyben az előző évek ünnepségeit gyűjtötték össze. A város tehetséges versmondója, Horváth Bendegúz pedig elszavalta a Himnuszt.

Dömők József adta át az elismerést, illetve a vele járó festményt dr. Tóth Zsoltnak
Fotó: Molnár Dániel

– A vírus előtt, 2019-ben alapított „A Letenyei Kultúra Mecénása” elismerést a Himnusz születésnapján adjuk át annak a személynek, aki sokat tesz a város kulturális kincseinek és értékeinek megőrzéséért, ápolásáért – fogalmazott Dömők József, a Fáklya Művelődési Ház és Könyvtár igazgatója. – A díjon keresztül az integrált kisvárosi közművelődési intézmény köszönetet is mond azoknak a vállalkozóknak, szervezeteknek és magánszemélyeknek, akik anyagilag segítik munkánkat, rendezvényeinket és programjaink lebonyolítását. Ezzel is talán ösztönzést adunk az újabb lehetséges szponzoroknak, segítőknek, akik a jövőben a letenyei kultúrát erősíthetik. A mostani díjat dr. Tóth Zsolt helyi vállalkozó vehette át a Mura Menti Napok rendezvénysorozat több mint másfél évtizedes önzetlen támogatásáért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában