szűk körben

2020.11.09. 10:00

Kerek évfordulót ünnepelt a kiskanizsai olvasókör

A pandémia miatt csak szűk körben ünnepelhették szombaton a Kiskanizsai Polgári Olvasókör fennállásának 150. évfordulóját.

Az Árvácska Dalkör sem tudott teljes létszámban fellépni

Fotó: SzA

Pedig civil szervezetként 150 évig megmaradni, ahogy pestiesen mondani szokták, nem semmi… Ez a nagyszerű fegyvertény – amely a kiskanizsaiak állhatatosságát és kitartását dicséri – megérdemelt volna egy nagy „durranást”. A szervezők erre is készültek, de sajnos, a koronavírus mostanság minden forgatókönyvet felülír. Az ünnepségen az olvasókör Árvácska Dalköre, a Bajcsai Rezedák Dalkör, a helyszín, a kiskanizsai Móricz Zsigmond Művelődési Ház korábbi igazgatója, Farkas Tibor és Horváth István Radnóti-díjas versmondó lépett fel. Az olvasókört és tagjait köszöntötte Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő, Balogh László polgármester, valamint Gábris Jácint, az önkormányzat kulturális bizottságának elnöke.

Az Árvácska Dalkör sem tudott teljes létszámban fellépni
Fotó: SzA

A polgári szerveződés történetét Kardos Ferenc néprajzkutató vázolta. Az olvasókör elnöke, Salamon Sándorné a hagyományok szerint elismerést adott át azoknak, akik munkájukkal hozzájárultak az elért eredményekhez: Simon Péternek, Csanádi Györgynek és nejeiknek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában