Hulla, hó, teli zsák – Fatman filmkritika

Mióta visszatért, rendezőként Oscar közelbe került, színészként pedig jobbára akciófilmekben keménykedik, melyek közt akadnak igen erős darabok. A Fatman is egy ilyen alkotás.

A Mikulás létezik, Kanadában él és Chrisnek (Mel Gibson) hívják. Sokszor gondolkodik azon, hogy feladja munkáját, mert az emberek elveszik az ünnepi hangulatát. Az sem segít a helyzeten, hogy egy elkényeztetett, dúsgazdag kölyök, miután szenet kap karácsonyra, felkeres egy bérgyilkost, hogy intézze el az öreget.

Mire lehet számítani egy ilyen történettől? Látatlanban két lehetőséggel számoltam. Vagy egy teljesen félresikerült katyvaszt fogok látni, aminek az égvilágon semmi értelme, ráadásul komolyabban is veszi magát a kelleténél, míg a másik esetben egy szórakoztató, önmaga paródiájává váló bűnös élvezetet. Természetesen reménykedtem ez utóbbiban, de nem így lett. A Fatman a vártnál jóval komolyabb csomagba bújtatja az ajándékot, ami, valljuk be, elég furcsán veszi ki magát egy efféle sztorinál. A végeredmény mégis működik. Kezdetben kicsit nehezen hangolódtam rá, de ahogy haladunk előre a cselekményben, úgy szippantott be a Fatman világa.

Hogyan is kell elképzelni ezt a bizonyos világot? Nos, lényegében úgy, ahogy a sajátunkat, minimális fantáziaelemekkel megspékelve. Mikulás, azaz Chris átlagos embernek tűnik (leszámítva az erejét és a regenerálódási képességét), egy piros kisteherautóval jár, megvannak a mindennapi teendői, szereti a feleségét, ám anyagi gondokkal küzdenek a megnövekedett költségek miatt. Emiatt beengedik az amerikai hadsereget a telkükre, hogy egy bizonyos összegért cserébe, a manókkal karöltve, segítsenek kicsit másféle „játékszereket” gyártani. Tény, hogy ez továbbra is röhejesnek hangzik, de a gyakorlatban kifogástalanul működik. Eshon és Ian Nelms rendező pont annyi humort csempészett a filmbe, amennyi szükséges, tökéletesen lavírozva a műfajok közt.

A manókat és Chris erejét leszámítva a cselekmény teljesen földhözragadt, kvázi reális elemekkel van telepakolva. Ez a köntös pedig piszkosul jól áll neki. Egyszerűen élmény nézni, ahogy a szokásos karácsonyi sémákat más formában látjuk, míg a mellékszálon a bérgyilkos ténykedik. Számára különösen fontos a megbízatás, személyes ügyként tekint a leszámolásra egy régi sérelem miatt. Az ominózus találkozásig tartó expozíció kifejezetten hosszú, de addig sem unalmas a Fatman. Visz magával a lendülete, s legyen bármennyire hihetetlen, thrillerként is helytáll. Az utolsó harmadra érkezik az akció és szerencsére nem fogják vissza magukat. Az intenzitásra, feszültségre nem lehet panasz, a végjáték talán egy jelenettel hosszabb a kelleténél, de ez legyen a legnagyobb probléma.

A Fatman más lett, mint vártam, s biztos sokan élből elutasítják a blőd történet miatt, de én bátorítok mindenkit, aki egy nem szokványos karácsonyi mozira, netán akció­­thrillerre vágyik, tegyen vele egy próbát. Lehetett volna itt-ott csiszolni rajta, a bérgyilkos karakterét mélyíteni, kicsit erősebb társadalomkritikát belevenni a vásárlási lázról, de így is elérte célját. Mel Gibson megkérdőjelezhetetlenül menő Télapó, Walton Goggins hidegvérű és laza gyilkos, Nelmsék pedig gondoltak egy merészet és ötvözték a Fargót egy karácsonyi történettel.