Újabb kis fejezetek Nyilas Ilona fotóművész életművéből

Előbbi kiállításnak az augusztus 15. és 23. között lezajlott őrségi kulturális fesztivál központi helyszíne, az őriszentpéteri Malom Látogatóközpont adott helyet, a gyermekkor képeit pedig saját műhelyében, a Csödei Alkotótábor Természetes Iskola épületében mutatta be Nyilas Ilona fotóművész, aki immár több mint harminc esztendeje kötődik a térséghez, valamint 25 éve vezet kézműves-foglalkozásokat a csödei alkotóházban.

– A Gyermekkor képei című tárlaton látható fotók egy része itt is készült – mondja. – Az elmúlt 25 év alatt végigfotóztam azokat a gyerekeket, akik bekapcsolódtak az itteni munkába. Az is érdekes, hogy miután Budapestről az Őrségbe költöztem, az első, akkor Zalaegerszegen látható kiállításom címe A gyermek volt. Az alkotásaim többsége azonban a hetvenes-nyolcvanas évekből való, azt a korszakot szerettem volna megmutatni, amikor valami igazi közvetlen kapcsolat volt a gyerekek között. Ezek a fotók arra szólítanak fel, hogy hozzuk vissza azokat a boldog időket a gyermekeink számára, amelyek a régmúlt években voltak. Ez a szándék anyagi befektetést nem igényel, de annál több, színesebb gyermekévet biztosít, és az élmények kavalkádja felnőttkorban is visszaköszön és megsegít.

Az Arcképek az elmúlt évtizedekből tárlat képei – mint a cím is jelzi – szintén a hetvenes-nyolcvanas évekből valók. Ismert és ismeretlen emberek portréiból áll össze. Zala Márk, a Fotográfia vagy Sőth Sándor, a Megáll az idő című filmek főszereplői, a Budapesten koncertező Tina Turner, a színész-rendező-operatőr Mihók Barna éppúgy felfedezhető, mint a munkájukat éppen befejező vasutasok vagy egy arab házaspár, akiket Dubajban fotózott.

– Néhány évtized váltássál földrészek között ingázom képeim történetében – folytatta az alkotó. – Dubaj a gazdagság városa, ahol naplementés portréképeket kínáló arab fiúk, családi képet készítő turisták vagy piros fürdősapkás lánykák voltak az alanyaim. Bemutatom továbbá az egyszerű vietnámi emberek életét, akik szegényen, de annál boldogabban tengetik napjaikat. S persze hoztam képeket Angliából, hiszen London már részemmé vált, szinte a második otthonom.

Nyilas Ilona azt is mondja, a portréfotózás tágabb fogalom, mint amit az emberek többsége gondol róla, azaz nem arcképet jelent, hanem az embert és környezetét mutatja be. A portréfotózás a jogi megkötések miatt ugyanakkor ma az egyik legnehezebb műfaj, hiszen az alanya engedélyéhez kötött. Az engedély megkérése ugyanakkor valamilyen szinten meg is öli a művészetet, hiszen a közvetlenség varázsa tűnik el általa.

– Utazott egy lány a londoni vasúton, akinek a kisugárzása nagyon megragadott – magyarázza konkrét példával a fentieket. – Kérdeztem tőle, hogy lefotózhatom-e. Igent mondott, de az arcát elfordította, s helyette a tetoválásait mutatta, az egyik lábán Marilyn Monroe, a másikon Audrey Hepburn arcképe volt. Így aztán meg is változott a fotó témája, az ismeretlen londoni lány számomra izgalmas portréja helyett lett képem két jól ismert színésznőről. Amikor még létezett az analóg fotográfia, akkor az emberek sokkal jobban hittek a képkészítők erejében, a tiszta fotográfia hatásában. Az alkotónak nagyobb tisztelete volt. Mára bizonytalanság alakult ki, köszönhetően a digitális technikának, a mindig mindent értelmetlenül, sokszor tapintatlanul fotózóknak.

Nyilas Ilonának az elmúlt évtizedekben tetemes mennyiségű anyaga gyűlt össze, most ezeket a képeket rendezgeti, válogatja. Retrospektív vagy életműkiállításra készül, amelynek szándéka szerint vagy a budapesti Robert Capa Fotográfia Központ, vagy az ugyancsak fővárosi Mai Manó, vagyis a Magyar Fotográfusok Háza ad majd helyet. Az életműkiállítása kurátorának azt a Csizek Gabriellát szeretné felkérni, aki a tavalyi budapesti tárlatán is ellátta ezt a feladatot. Amíg ez létrejön, addig pedig folyamatosan mutat be újabb és újabb fejezeteket munkásságából a Hétrétország keretében.