Díszítőfonat és vitézkötés, avagy a gombkötészet manapság

Az egyesület fennállása óta minden nyáron továbbképző táborokat szervez a szakmák számára. Múlt héten a Magyar mesterségek – a gombkötés című tábor várta az érdeklődőket a Gébárti Kézművesek Házában. A résztvevők dr. Hajdu Tamás PhD. gombkötő és paszományos népi iparművész, a népművészet ifjú mesterének irányításával megtanulták a gombkötés, zsinórkészítés alapjait. A zsinórgombolók, gombok népviseletünknek is részei.

– A gombkötő a 16. század végére kialakult speciális magyar szakma, művelői a magyar díszruhák gombjait, zsinór­díszeit készítették. Nevét onnan kapta, hogy fa, ólom, üveg és egyéb aljakat borítottak be, kötöttek ki, különféle minták szerint. A gombkötés később eltűnt a köztudatból. 1872-ben a céhrendszer felszámolását követően a gombkötők egy ipartestületbe kerültek a paszományosokkal, és ma már mindenki csak paszomány néven ismeri termékeiket. Eredetileg két külön szakma volt, míg a paszományosok szövőszéket használtak, a gombkötők más szerszámokkal dolgoztak, különféle állati szőröket, teveszőrt, gyapjút, selymet alkalmazva. Mindkettő ruhadíszeket készítő szakma volt, s mára teljesen összemosódtak a köztudatban – foglalta össze a szakma történetét dr. Hajdu Tamás.

A táborvezető elmondta: a foglalkozásokon az volt a cél, hogy egy zsinórgombolót (egy gombházat, gombszárat, gombot) el tudjanak készíteni a résztvevők. Ehhez alapvető horgolástechnikákat, a gomb kikötését, a gombhoz a sodrás elkészítését (ebből készül a gomb) és különféle fonástechnikákat, díszítőfonatokat, vitézkötéseket, tanultak. Ezeket azután már fel is varrhatják a ruhára.

– Ismét divatja lett a magyar ruháknak, ám sok olyan készül, ami köszönőviszonyban sincs a korabeli darabokkal. Fontos, hogy megmutassuk, milyenek voltak és mi alapján készültek a zsinórdíszek, milyen célt szolgáltak, milyen szabályai voltak az elhelyezésnek és a felvarrásnak. Ha a használatuk szélesebb körben elterjed, akkor talán javíthatunk a fércmunkákon – fogalmazott a szakember.

A gombkötő táborban idén öten vettek részt, közülük Borbásné Budai Valéria viseletkészítő Jászapátiból érkezett, ahol nagy szerepe volt abban, hogy néhány régi szokáselemet újjáélesszenek. Így mentették meg a feledéstől a régi szűcsmintákat és támasztották fel parasztpolgári viseletüket. De életre hívtak olyan régi szokásokat is, mint a jászkapitány-választás: a 18 jászsági település minden évben kapitányt választ, s a választott vezető egy díszes atillát kap, amely eredetileg rövid díszes zsinóros kabát volt, a magyar úri viselet része.

– Nemrég kezdtem ismerkedni a gombkötéssel, nagyon sok új dolog van benne. Mivel nem horgoltam, így nagy kihívás számomra a technikák elsajátítása. Ha megértjük a logikáját, nyilván sok gyakorlással egyre könnyebb lesz egy-egy fonat vagy kötés elkészítése. A táborba Veszelovszki Gusztáv egykori céhbeli szabómester zsinórmintáját hoztam, ennek készítését próbáltam elsajátítani.

A tábor zárásaként Stumpf Imre viseletkészítő tartott előadást, aki előszeretettel készít modern öltözeteket gombok, zsinórok felhasználásával. Egy kollégájával a kihalófélben lévő méretes szabó mesterség elkötelezett harcosa. A két szabó közösen saját márkát hívott életre.

– Célom, hogy ezt a motívumkincset és technikát fenntartsuk és napjainkban is használjuk. Mivel a régi típusú ruhadarabokat manapság kényelmetlennek, merevnek érezzük, próbálom a régi motívumkincset átültetni a modern-

kori divatba, s megjeleníteni az új ruhákon. Szeretem modernizálni a régi korok viseletét, hogy ne legyen idejétmúlt a hatás – foglalta össze előadása lényegét Stumpf Imre.

A szakember elmondta: a zsinóros ruháknak három fajtáját különböztetjük meg. Egyik a paraszti, ami egyszerűbb technológián alapult, míg a polgári és a főúri viselet magasabb kategóriát jelentett. Stumpf Imre méretes szabóként dolgozik, a hagyományos motívumokat különböző formában és méretben teszi a ruháira. Előadásában új inspirációt és a szakmai munka végzéséhez fontos tanácsokat adott a hallgatóságnak.