Végre megint találkoztak

2020.07.17. 16:00

Már tizenharmadszor randevúztak Nagykanizsán a nótacsokrok őrzői

A VOKE ­Kodály Zoltán Művelődési Ház adott otthont tegnap a Mamik Hagyományőrző Dalkör 13. dalostalálkozójának, melyen helyi és környékbeli csoportok képviseltették magukat.

Benedek Bálint

Elsőként a házigazda Mamik Hagyományőrző Dalkör lépett színpadra

Fotó: Szakony Attila

A megnyitón Kámánné Szép Terézia, a ház vezetője köszöntötte a vendégeket. Beszédében kihangsúlyozta: nehéz időszakot hagytak maguk mögött, ezért a mostani alkalomnak, a személyes találkozásnak még nagyobb értéke van. Ezúttal 12 csoport fogadta el a meghívást, melyek tagjai alig várták, hogy együtt legyenek és kiereszthessék a hangjukat. A magyar kultúra közvetítésén keresztül a résztvevőknek lelki feltöltődést jelent minden együtt töltött óra.

Elsőként a házigazda Mamik Hagyományőrző Dalkör lépett színpadra
Fotó: Szakony Attila

A találkozót Fehér Imre, a MOL Bányász Nyugdíjas Klub elnöke nyitotta meg. Kiemelte: a dalostársak kitartása és támogatása révén maradhatott fenn ez a rendezvény, melyre mindenki büszke lehet. Szerencse, hogy Nagykanizsán és a környező településen is sok civil szervezet, nyugdíjas klub működik, melyek feladatuknak tekintik a népi kultúra ápolását, a nótacsokrok megőrzését.

Az elnök szerint ezt az önként vállalt feladatot csak bizonyos feltételek mellett lehet jó színvonalon művelni. Esetükben fontos, hogy a Kodály művelődési ház teret és szakértő támogatást is ad a Mamik dalkörnek. Eddigi eredményeik is bizonyítják: otthonra találtak az intézmény falai ­között.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában