Már kérhetik a jegyeket, bérleteket

2020.06.06. 11:30

A Hevesi Sándor Színházban elkezdték árusítani a belépőket az új évadra

Elindul az élet a Hevesi Sándor Színházban is, a néhány hete elkezdett próbák után tegnaptól a közönség vásárolhatja a bérleteket és a jegyeket. Dr. Besenczi Árpád igazgató és Nagy Ferenc, a szervezési osztály vezetője tájékoztatta a sajtót.

Arany Horváth Zsuzsa

Koczka Géza az első bérletvásárlók között volt Fotó: Pezzetta

A jegypénztárban a szükséges higiéniai felszerelések rendelkezésre állnak. Pénteken reggel Koczka Géza az elsők között volt, akik megváltották a következő évadra szóló premierbérletüket.

– Évtizedek óta hűséges látogatói és rajongói vagyunk a feleségemmel a színháznak, nagyon vártam már, hogy eljussunk a mai napig, remélem, az első előadást már maszk nélkül a nézőtársak mellett ülve tudjuk élvezni ősszel – mondta a törzsközönség tagja, aki a teátrumon kívül is jó kapcsolatot ápol a színház művészeivel. – A tavalyi évad előadásai közül az Oscar és a Zrínyi 1566 nagyon tetszett nekünk, utóbbi igazán nagy hatást tett ránk. Most pedig várom a Sose halunk meg című színjátékot. A direktor úrral többször futballozhattam együtt, úgy vélem, a fociban és a színházban közös az, hogy egyik sem lehet meg a közönség nélkül.

A 2020/2021-es évadban új szponzort is maga mögött tudhat a színház: a Patent Kft. az Elnémult harangok című darab színre állítását támogatja.

– Kollégáink számára 12 bérletet vásárol a cégünk, így a premierek utáni partikon kellemes péntek estéket tölthetünk együtt – mondta Kemes Zsuzsa, a cég ügyvezetője, hozzátéve, plusz igényeket is kielégítenek, ha kell.

Dr. Besenczi Árpád igazgató a tájékoztatón jelezte: a szervezés az elmúlt hetekben is dolgozott, telefonon, e-mailben készítette elő az árusítást, amelyet a műsorterv ismeretében kezdhettek meg. Előzőleg több mint 10 ezer bérletes nézőjük volt, ez szeretnék most is elérni. Az évadzáróra június 19-én kerül sor, ekkor osztják ki a díjakat is. Megtudtuk, a Sóska, sültkrumpli című kamaraprodukciót meghívták Nyíregyházára, az augusztusi Vidor Fesztiválra, további jó hír, hogy a héten a felek aláírták a színházépület tervezési dokumentumait.

Vigh László országgyűlési képviselő is megvásárolta tegnap reggel a családja számára a bérleteket, s arra biztatott mindenkit, hogy minél többet látogassák a teátrum előadásait, s aki teheti, támogassa a zalaegerszegi társulatot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában