Hetvenöt éve történt az orosz átvonulás Pókaszepetk térségében

A német és magyar csapattöredékek március utolsó napjai­ban kevés ellenállást tudtak kifejteni. Nehézfegyvereik és páncélosaik már a dunántúli heves harcokban megsemmisültek, a csapatok létszáma erősen megfogyatkozott. Az esztelen nyilas vezetés a levente korú gyerekekkel akarta pótolni a veszteségeket, szerencsére tényleges bevetésükre nemigen került sor. Viszont a harcok után a szovjet katonai vezetés a fennmaradt névsorok alapján összeszedte a fiatalokat, és diverzáns tevékenységért súlyos börtönbüntetésre ítélte őket. A Zalaistvándon szervezett leven­­tealakulat tagjai közül többeket Kaposváron ki is végeztek. A környékbeli leventék többsége nyugati fogságba esett és a háború után hazatért.

Pókaszepetk térségét 1945. március 29-én érte el a front (az orosz átvonulás). A robbantásra előkészített Zala-hidat a német utászok felrobbantották. A község Pakoddal határos részén 60 csendőr páncélököllel felfegyverkezve ellenállást kísérelt meg egy szovjet páncélos oszlop ellen. Az élen haladó T–34-es harckocsit sikerült kilőniük, az a kezelőszemélyzettel együtt megsemmisült. Másik két harckocsinak pedig a lánctalpát rongálták meg. A csendőröknek, kihasználva az oroszok megtorpanását, sikerült veszteség nélkül Kemendollár irányába visszavonulniuk. A páncélos oszlop bosszúja viszont nem maradt el, ágyútűz alá vették a falut. Néhány épület leégett és a templom tornya is találatot kapott. Valószínűleg az oroszok ellenséges felderítőket sejtettek a toronyban. A találat következtében a torony beomlott, a harangok elolvadtak és a templom faberendezése is tüzet fogott. Chapó Albert plébános, Szabó Gyula tanító és Tóth Géza boltos önfeláldozó munkájának köszönhetően a tüzet sikerült eloltani. Később a katolikus hívek adakozásából 1946-ra a megégett bútorzatot kicserélték, 1948. június 29-én megkondultak az új harangok is. (A kisebb, 125 kilogrammosat Császár Gyula, a 250 kilósat Hámos Jenő molnár adományából öntették, a nagyharangot, mely 450 kilós lett, a megolvadt harangok darabjaiból készítették.)

A szovjet csapatok továbbnyomultak Zalaegerszeg irányába. Kemendollár ollári falurészében a csendőralakulat, kisebb német egységgel kiegészítve, a reggeli órákban megpróbálta újra feltartóztatni az orosz előrenyomulást. Heves összecsapásra került sor. A német és magyar alakulat kézi páncélelhárító fegyverekkel felszerelve gyorsan alulmaradt a túlerővel szemben, így vissza kellett vonulnia. A harcokban több magyar és német katona esett el. Reggel 8 órára Kemendollár az orosz csapatok kezére került. Az elesett katonákat ideiglenesen ott, ahol életüket vesztették, később az ollári temetőben temették el. A magyar katonák sírjai jelenleg is ott találhatók. Sírjukon márványtábla hirdeti, itt nyugszanak „A háború idegen áldozatai”. A német katonák maradványait elszállították az egyik Magyarországon létesült központi német katonai temetőbe.

Az egyik Kemendolláron elesett csendőrt név szerint is ismerjük. Ő Vincze István szakaszvezető volt. A halálos lövés egy helyi gazda udvarán érte. A zsebében talált véráztatta dokumentumait a gazda fia eljuttatta Vincze István családjának egy levél kíséretében:

„Kedves Vince család kedves fiuk martirhalálanak jelentésen némi kis megynyugvást hogy Magyarországért és magyar földön büszkén áldozta fel az életét a hazának. Részvétem őszinte kifejezését fogadják azért is mert édesapám szintén vele egy helyen és időben adta teremtőnek az életét.”