Zalai kézművesek a textilfesztiválon

Mindketten Zalaegerszegről indultak, tagjai a Zala Megyei Népművészeti Egyesületnek és háromgyermekes édesanyák…

Továbbá az is közös bennük, hogy első díjat nyertek a Népi textíliák a mai életünkben című országos pályázati kiállításon. A közel 1300 alkotást felvonultató tárlatot Békéscsabán rendezték meg március elején, a négyszáz résztvevőt vonzó 17. Kárpát-medencei Textilfesztivál kebelén. A korábbi években számos zalai hímző szerzett már babért e fórumon, most pedig két elszármazott kapott elismerést.

Venczelné Danyi Judit a zalai szűrhímzés motívumkincsét feldolgozó nemez ruháival aratott sikert, Nemes Viola pedig két, csipkében végződő sállal vívta ki a zsűri elismerését.

Juditot egy költözködés kellős közepén értük el. Budapest közeléből Dunaalmásra tették át székhelyüket, ahol a táj jobban idézi Zalát. Legszívesebben visszaköltözne 12 éve elhagyott szülővárosába, de három gyermekük és hat unokájuk viszonylagos közelsége még fontosabb szempont.

A népi kultúra iránt korán fogékonyságot mutatott, egy hirtelen fellángolás miatt mégis vegyésztechnikusnak tanult Nagykanizsán. Szakmáját Zalaegerszegen a bútorgyárban, a MOM-ban és az ÁNTSZ-nél is gyakorolta. Eközben tagja lett a Zalai Táncegyüttesnek, később a Budapesti Vasas Művészegyüttesben táncolt, s a ’80-as évektől a népi kismesterségekhez is egyre szorosabb kötelék fűzte. Kezdetben a Török Eta által vezetett népi díszítőművészeti szakkört látogatta, majd részt vett a Zala Megyei Népművészeti Egyesület továbbképzésein. Megszerezte a népi játszóház-vezetői, majd a szálasanyag-oktatói szakképzettséget, 2003-ban gyöngyékszer-készítőként Népi Iparművész címet kapott, 2016-ban pedig nemezelésből is kiérdemelte a címet. Évekig tanított az őriszentpéteri, majd a zalaegerszegi alapfokú művészeti iskolában.

– A nemezelést a véletlen sodorta utamba, egyik művészeti iskolai táborunkban helyettesítenem kellett a nemezelő kolléganőt. Az alapokkal tisztában voltam, így nem sokat kérettem magamat. Attól kezdve, ahogy mondják, hozzáragadt a kezemhez a gyapjú… – idézi fel. – Főként azután, hogy egy ausztriai kiállításon olyan nemez ruhákat láttam, amelyek anyaga vékony volt, nem szúrós, abszolút hordható… Korábban csak vastag takarókat, merev süvegeket láttam nemezből, ez a modern könnyedség teljesen lenyűgözött. Magam is nekiláttam kísérletezni, ráébredtem, milyen sok lehetőség rejlik ebben az anyagban.

Budapestre kerülve 9 évig vezette a Népművészeti Egyesületek Szövetsége boltját, a MesterPorta Galériát. Ott találkozott Huszti Kinga iparművésszel, aki a kreatív nemez kalapok specialistája.

– Megfogott az egyénisége, sokat tanultam tőle. Kétféle stílus áll hozzám igazán közel, a ’20-as évek letisztult, elegáns kalapjai, és a nagyon extrém, formabontó fejfedők. Nemez ruhákkal néhány éve foglalkozom, kedvelem a variálható szetteket. Két éve Berettyóújfalun, az országos népi iparművészeti seregszemlén különdíjat nyertem, tavaly pedig a Zalai Népi Design Stúdióval közösen értünk el 1. helyezést ugyanott. (Ő volt a projektvezető.) Négy éve egy német nemezelőművésztől elsajátítottam a térbe kidomborodó minták technikáját, amit átültettem a magyar népi motívumokra. A Békéscsabán 1. díjat nyert kollekcióm is ennek a kísérletezésnek a gyümölcse. Vékony selyemnemez szoknyát készítettem, aminek érdekessége, hogy loknis, és egy darabból van nemezelve. Csak a cipzár lett belevarrva. A hozzá tartozó széles övet díszítettem a zalai szűrhímzés térhatású motívumaival, s a kifordítható bolerót is ez a minta fogja össze.

A nemezviselet készülhet úgy, hogy az elkészült lapból kiszabják a ruhát. De úgy is, mint Judit esetében, hogy eleve a szabásmintának megfelelő forma készül el nemezből. A sablont azonban jóval nagyobbra kell méretezni, mivel a gyapjú a gyúrás, dobálás, forrázás hatására erősen összemegy. Minél vékonyabb a nemez, annál inkább tömörödik.

– Körülbelül kétszeresére kell felnagyítani a mintát, de a tömörödés pontos százalékát csak próbanemezen tudom kiszámolni…

Izgalmas művelet, sok tapasztalatot igényel.

Férjét a Vasas Művészegyüttesben ismerte meg. Venczel Ferenc a szállodaiparban dolgozik, emellett a kézművesség számos ágát gyakorolja. Bőrműves, kovácsolt fém ékszereket készít, újabban pedig a fa is bevonult a repertoárba. Olyan míves nemezelő szerszámokat alkot Judit számára, amelyek iránt Amerikából is kereslet mutatkozik. Szeptemberre meghívásuk is van az USA-ba, a portlandi gyapjúfesztiválra, ahova Judit kalapjaival, Ferenc pedig szerszámaival utazik, ha a világjárvány engedi.

– Kétnapnyi tanítást is kértek tőlem – újságolja Judit. – Megtisztelő, tekintve, hogy ez egy olyan fesztivál, ahol a nemezelő még a bárányt is kiválaszthatja, aminek a gyapjából dolgozni szeretne…

Nemes Viola 19 évesen hagyta el Zalaegerszeget, hogy informatikus mérnöknek tanuljon. Diploma után egy időre még visszatért, a Zalahúsnál és a Zalaszámnál dolgozott, de ’98-ban végleg a fővárosba költözött. Férje más területen dolgozik, de sokra tartja Viola kézművességét, és megteremti a lehetőséget, hogy a három gyerek mellett is módja legyen kibontakozni.

A főként csipkével és szövéssel foglalkozó Viola édesanyjának és nagymamájának köszönhetően gyerekkorából hozta magával a kézimunka szeretetét. De miként vált a kézművesség élete fontos elemévé az informatikusi hivatás mellett?

– Talán éppen a mindennapi munkám erősítette fel bennem a vágyat, hogy valami materiális, kézzel fogható, teremtő tevékenységet is űzzek – mondja. – Mindig izgatott a csipkeverés, amit egy szakembertől sikerült is elsajátítanom. Aztán a gyes alatt felfedeztem magamnak a népi mesterségek szakközépiskoláját, ahol szélesre tárult előttem a néprajz, a hagyományőrzés tárháza. Ott ismerkedtem meg a szövéssel, mintatervezéssel. Jelentkeztem a Magyar Csipkekészítők Egyesületébe, s igyekeztem eljárni a képzéseikre. Az utóbbi időben kezdtem el pályázni, s az elért sikerek további energiákat mozgósítottak bennem. A nagykállói csipkés konferencián 1. díjat nyertem, majd az országos egyesület 30 éves jubileuma alkalmából meghirdetett pályázaton ugyancsak.

Mindeközben megmaradt a kapcsolata Zalával, évekig visszajárt a gébárti csipketáborba, a három gyerek addig az egerszegi nagyinál nyaralt. Öt évvel ezelőtt pedig oktatónak is felkérte a ZMNE, a sprang csipke ősi technikáját tanította az érdeklődőknek. Ő maga is tanul, hamarosan diplomát kap a népi mesterségek oktatója felsőfokú képzésen. Szakdolgozatát a Gébárti Kézművesek Háza szakmai tevékenységéről és a Zala Megyei Népművészeti Egyesületről írja.

Ismerkedjünk a Békéscsabán babért termő munkákkal is, amelyek méltatásakor a zsűri a csipke és a szőttes harmonikus és minőségi kombinációját emelte ki.

– A szőttest és a csipkét is magam terveztem és készítettem – tér a részletekre Nemes Viola. – A szövés végén 50–60 centi hosszan meghagytam a felvető szálakat, ebből alakítottam ki a csipkét. Mindkét sálon selyemfonalat használtam a pamut felvetőszálakhoz. A gránátalmás díszítésűn, amit Aphrodité kendőjének neveztem el, átmenetes festésű a selyemszál. Kékből indul, zöldre vált, a sárga következik, majd vissza. A fonalfestőtől ezeket a természetközeli színeket kértem, ugyanis az árnyalatok hullámzásával a napfelkeltét szerettem volna megidézni. Maga a felvetés is átmenetes, a két szélén sötétebb, középen pedig kivilágosodó a szálak színe.

Miként kerültek a sálra az Aphroditét és a termékenységet egyaránt szimbolizáló gránátalmák? – tudakoljuk.

– A szövött részen egyesével plusz szálakat fűztem be, ezekkel gyakorlatilag rárajzoltam a mintát a szőttesre – magyarázza. – A csipke részen is plusz szálakat használtam, amelyeket vert csipke technikával rögzítettem. A felvetőszálból készülő vert csipke nálunk ritkaság, hagyományosan rojtot szokás e szálakból készíteni, pedig éppen így alakult ki a technika, ez a vert csipke ősforrása. Hiszen amikor a szövőszékről lejött az anyag, a szálakkal valamit kezdeni kellett… A másik érdekesség, hogy csipkét általában hosszanti irányba készítünk, egy sálvég esetében azonban az egész technikát át kell fordítani. Ugyanis sok szálam van szélesen, és nem néhány hosszan…