Farkas Ignác és fiatal kollégái beszélgettek az Orgonában

Betódul három vidám fiatal a helyiségbe, meglátják a szélső asztalnál a férfit. Ismerik, csak nem biztosak benne, élsportoló, politikus vagy valaki más. András csak egy szót, Johanna kettőt, Ersan négyet mondhat. Szóval, hogy ki is az őszes úr? Johannánál a megoldás: Farkas Ignác. Aki a rögtönzött (Beugró típusú) játék végén megállapítja, az improvizálás alapos előkészítést igényel. A közönség nem panaszkodhat, a Hevesi Sándor Színház művészeinek élete ezúttal is nyitott könyvvé vált a zalaegerszegi Orgona presszóban.

Az Előttem az utódom alcímet viselte az az est, amelynek keretében saját pályaválasztásuk felvillantása mellett Nagy Johanna, Ticz András és Helvaci Ersan faggathatta Farkas Ignácot, aki több mint 35 éve szolgálja a zalaegerszegi közönséget.

Nagy Johanna Debrecen és Győr után érkezett tavaly Zalaegerszegre. Budapesti, de Inárcson nőtt fel, ott ragadta meg a színpad világa, fővárosi gimnáziumba járt, majd a kaposvári egyetemen szerzett színművészdiplomát, ahol Vidnyánszky Attila rendező, a Nemzeti Színház igazgatója volt a mestere. A gyakorlat is az ország első színházához kötötte. Zalaegerszegen a Csontketrec című Tantermi Deszka keretében futó darabban játszik, és készül a jövő hét végén bemutatandó Kőszívű ember fiai című drámára, ebben ­Alphonsine szerepét kapta.

Ticz András szintén Kaposváron végzett, őt a Vihar kapujában láthatta a közönség, de igazából Mauglinak jött a Hevesibe. Máriás Zsolt zenei vezető Kaposváron tanítva kérdezte tőle: „Farkasok neveltek-e és tudsz-e É hangot énekelni.” Tudott. Nagyon várta a koreografált mozgásszínházi szerepeket, meg is valósult, „mondták, sokat fogsz futkosni a színpadon”. A vihar kapujában kormos jelmezek és szénporos smink alá bújtatták, így kellett elérnie, hogy megértsék a szövegét. Szereti a kopogós cipőjét, amit akkor vásárolt, amikor jól sikerültnek érezte az egyik szerepét.

Helvaci Ersan édesapja révén török származású, Csepelen nőtt fel, a pályára az üzleti életbeli kaland után került. „Édesapám családjának egyik vállalkozását kellett volna vinnem. Lakástextil-nagykereskedés volt. Egyszer egy néninek ingyen adtam a viaszosvásznat, megsajnáltam. Ennek híre ment… jöttek mások is, hallották, itt lehet…, nem vártam meg, amíg eladakozom a hasznot. Meg zavartak is a vevők az olvasásban.” Volt fodrász, no meg gíroszos is. Kaposvári diplomával rendelkezik, játszott a budapesti Katona József Színházban. A kortárs rendezők egyik nagy tehetsége, Székely Kriszta küldött neki sms-t, hívná szerepre. Először nem hitte el, biztos volt benne, hogy a haverja viccel vele. Módja volt azzal a Fullajtár Andreával együtt játszani a Harper című drámában, aki az egyetemi felvételijén a második rosta után eltanácsolta. Idehaza vígjátékokban láthatta a publikum, legutóbb az Oscarban. Mindkét fiatalember ott lesz a Kőszívűben. Mindketten Sztarenki Pált említik mint egyik zalaegerszegi mentort, művészi mestert.

Farkas Ignác a fiatalokra való tekintettel maga is mesélt a főiskolai élményeiről. Előtte pedig arról, hogy Incze József színész, szegedi gimnáziumi osztálytárs miatt lett ő maga is színész. Merthogy tőle hallotta: a színészet az igazi. (Pedig korábban jogásznak készült.) Virágzott az amatőr színjátszók világa, játszottak együtt. Segédszínészként kezdett, a Cseresnyéskertben két mondat, jobbról jön, balra megy. Ignácot nem vették fel elsőre, meg is döbbent, máig nem tudja, hogy ért haza Szegedre, talán a vonat büfékocsija segítette ki. Csoportos szereplő, ez volt a személyijében, az igazoltató rendőr nem is értette, valójában mivel is foglalkozik. Kés a vajban, mondta az 1979-es második felvételijéről. Ekkor az Illés Lajos által megzenésített Csongor és Tünde (Fiú és a lány című) musicalből énekelt egy kocsmadalt. Vitte a kottát, a kísérő zongorista csak akkordokat talált benne. „Az ital jót tesz az emberi fajnak, míg a kocsmában ülnek, embert nem falnak…” – énekelte. Felvették. Osztályfőnökéről, Simon Zsuzsáról is megemlékezett, akiről csak évek múlva tudták meg, hogy miért jár olyan nagyon furcsán. Azért, mert elfagytak a lábujjai a második világháború alatti deportálás miatt, amputálni kellett a lábujjait.

Tőle tanulták, hogy sosem szabad egyenesen közlekedni a színpadon, mindig kicsi félkörívben halad az ember, ha odamegy a másikhoz. Apró trükknek tűnik, a néző tán észre sem veszi, de ha nem így lenne, biztosan zavart érezne. Gáti József, az Arany János-balladákat legszebben mondó színész is szóba került. Mindjárt elsőre Toldi harmadik énekét adta fel, de Ignác ezt ellinkelte, nem tanulta meg. Büntetésül Gáti feladta neki Kisfaludy Károly Mohács című poémáját. „Hősvértől pirosult gyásztér, sóhajtva köszöntlek, / Nemzeti nagylétünk nagy temetője, Mohács!” Gondolta, szombaton bevágja. Lapozta, lapozta, 17 oldalt tett ki a könyvben. Ja, és a Toldi harmadik ének is kellett hétfőre. Sikerült. Úgy tartja, ezután kapta Gátitól élete egyik legjobb dicséretét: „elmegy maga a ­

p…ba”, ami azt jelentette, hogy ha tud, márpedig tud, akkor tegye már a dolgát.

A színművész figyelmeztetett, a diploma nem sokat jelent, aki azt hiszi, azzal készen van, nagyot téved.

Megemlékeztünk két idei furcsa szerepéről: Zrínyi 1566, Augusztus Oklahomában. Utóbbiban az első 8 percben van jelen, de végig róla szól a darab. A Zrínyiben pedig Magyar Cecíliával együtt ott ül a színpad szélén, szinte mindvégig, benne kell élnie a darabban, nem szóródhat a figyelme. Alighanem ez nehezebb, mintha az egész szövegkönyvet neki kéne felmondani.

Hol, hogyan lehet tanulni ezt a hivatást? Hát a színpadon. A Hevesi Sándor Színházban sokáig lehetett a Nádasdy Kálmán Stúdióban is. Ami Ruszt József rendező, színházalapító ötlete nyomán saját nevelésű színészeket bocsátott ki, akiket az itteni színészek tanítottak. Volt idő az évi 16 bemutató mellett, éjjel egy óráig tartó próbákkal, rendes vizsgadarabokkal, tánccal, hangképzéssel, verselemzéssel, színészmesterséggel, mozgásórával, félévi vizsgákkal, amelyen fővárosi művészek vizsgáztattak. No, és nem kértek tandíjat. Játéklehetőséget, fizetést, szállást azonban biztosítottak. Jó pár itt végzett diák ma is meghatározó tagja a hazai színházi világnak. Kiváló istálló volt, ráadásul az egerszegi elkötelezettség. Farkas Ignác beszédtechnikát, mesterséget tanított. Ma? Nincs rá pénz... A kezdeti hősi idők előadásai is elősorjáztak, például a meg nem nevezett Szolzsenyicin-szerep a merész A kopasz és a lágerkurvában.

A fiatalok kíváncsiak, miket szeretett volna eljátszani. Nem néz hátra. Elvégre itt vannak előtte az utódai. Reméljük, gyakran hallgatják őt.