Szavalóversennyel ünnepeltek

2020.01.30. 12:00

Radnótira emlékeztek Bocföldén

A Bocföldei Körzeti Általános Iskola a magyar kultúra napját 21 éve szavalóversennyel ünnepeli.

ZH

A versenyzők és tanáraik a Radnóti-emlékfalnál

Fotó: ZH

„A környék iskoláinak (Bagod, Gellénháza, Nagykapornak, Pacsa, Pókaszepetk, Söjtör, Teskánd, Tófej, Zalalövő) verset szerető diákjai fogadták el meghívásunkat” – tájékoztatta szerkesztőségünket az intézményből Dobriné Benárd Csilla magyar szakos tanár.

Minden évben valamilyen évfordulóhoz, nevezetes eseményhez kapcsolják a versmondó verseny témáját.

A versenyzők és tanáraik a Radnóti-emlékfalnál
Fotó: ZH

Az idei tanévben Radnóti Miklós születésének 110., halálának 75. évfordulójára emlékeztek, így a költő versei közül választották ki a kötelezően előadandó költeményeket. Az 5–6. osztályos korosztálynak Radnóti Miklós Változó táj, a 7–8. osztályosoknak Radnóti Miklós Nem tudhatom című versét ajánlották. A jelentkezők a bocföldei iskola által kiadott versek mellett még elsajátítottak egy szabadon választható, hozzájuk közel álló költeményt is.

A zsűri (Kereki Judit, a zsűri elnöke, Sámson Bernadett és Borosné Olasz Judit) a következőket díjazta oklevéllel és jutalomkönyvvel színvonalas teljesítményükért.

Az 5–6. osztályos kategóriában első lett Szilvás Máté (Söjtöri Deák Ferenc Általános Iskola, felkészítője Bedőné Fatér Tímea), második Molnár Katalin (Bagodi Fekete István Általános Iskola, felkészítő Csókási-Dóczi Adrienn), harmadik De Negri Martin (Bocföldei Körzeti Általános Iskola, felkészítő Dobriné Benárd Csilla). A 7–8. osztályosok közt I. helyen végzett Tóth Nóra (Tófeji „Kincskereső” Általános Iskola, felkészítő Molnár Bernadett), II. Nagy Annamária Csenge (Bagod, felkészítő: Csókási-Dóczi Adrienn), III. Fraller Blanka (Nagykapornaki Általános Iskola, felkészítő Szabó Zsuzsanna). ZH

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában