Hetedik alkalommal

2019.09.07. 11:00

Újabb Aranypáva díjat nyert a csesztregi népdalkör

Hetedik alkalommal nyerte el a KÓTA, azaz a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége legrangosabb elismerését, az Aranypáva Nagydíjat a csesztregi népdalkör.

Gyuricza Ferenc

A csesztregi népdalkör tagjai és vezetőjük, Molnár Ferencné Fotó: Gyuricza Ferenc/Zalai Hírlap

A 48 évvel ezelőtt alapított népdalegyüttes ezzel nemcsak a legpatinásabb zalai formációk egyike, de egyben a legsikeresebbek közé is tartozik.

A jelenleg nyolc fővel működő csesztregi népdalkör vezetője, Molnár Ferencné azt mondja, rajtuk kívül csupán egy zalai népdalkör büszkélkedhet még hasonló eredményekkel. Ugyanakkor az is tény, hogy a csesztregi csoport többször is részt vett minősítőkön, ám a korábbi eredményeik elsikkadtak.

– A hét Aranypáva Nagydíj mindegyikét az én vezetésem alatt, azaz 1988 óta szerezte a népdalkör – magyarázta Molnár Ferencné. – Azonban korábban, elődöm, Pápai János irányítása alatt is kaptak arany minősítéseket, csak azok valahogy elsikkadtak. Korábban más rendszer volt, maga a KÓTA is 1990-ben jött létre. Ha így nézzük, akkor teljes biztonsággal állíthatjuk, hogy a csesztregi népdalkör a legeredményesebb zalai csoport.

A csesztregi népdalkör tagjai és vezetőjük, Molnár Ferencné Fotó: Gyuricza Ferenc/Zalai Hírlap

A hetedik Aranypáva Nagydíjat Egerben, a KÓTA minősítőjén szerezte a csesztregi csoport. A szabályzatnak megfelelően két dalcsokorral készültek, egy idősb Horváth Károly által gyűjtött zalaival, valamint egy somogyival. Utóbbit a kétnapos rendezvény gáláján is bemutatták, ahova a Kárpát-medence legjobbjait kérik fel szereplésre.

– A KÓTA előírásai szerint a minősítő versenyeken az egyik dalcsokornak mindig hazainak kell lennie, a zalai tehát adott volt – magyarázta Molnár Ferencné. – A másik kiválasztásánál vacilláltunk egy kicsit, ugyanis most volt a tízéves évfordulója a Népművészet mestere címmel is kitüntetett citerás-énekes népdalénekes, Badacsonyi Lajos halálának, s betanultunk egy olyan dalcsokrot, amelyet annak idején ő is énekelt. Végül abból a megfontolásból, hogy ne két zalai csokrot vigyünk, a somogyi mellett tettük le voksunkat.

Molnár Ferencné azt is elmondta, nagyon nehéz időszak van mögöttük, hiszen húsvétkor veszítették el egyik alapító tagjukat, Varga Ferencet, akit nemcsak az együttes szólistájaként gyászolnak, hanem barátként is. Feladatkörét Kovács Kálmán és Kiss Attila vette át, ugyanakkor a mai napig érzik volt szólistájuk hiányát. Január óta rengeteget szerepeltek, a nyáron szinte egyetlen olyan hétvégéjük sem akadt, hogy valahol ne léptek volna fel. Az egri verseny jutalomkirándulás is volt, ahova az együttes tagjai vitték magukkal feleségeiket. Bejárták a várost és környékét, megtekintették a híres barlanglakásokat, voltak Egerszalókon s a recski emlékparkban is. Másik nagy élményük egy felvidéki vendégszereplés volt, március 15. alkalmából Dunaszerdahelyen és környékén adtak műsorokat. Emellett egy ünnepi szentmisén is részt vettek, ennek végén ők énekelték el a magyar himnuszt, aminek hallatán a meghatódottságtól a jelenlévők többségének patakokban folyt a könnye.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában