A magyar címer a népművészetben címmel nyílt kiállítás Nagykanizsán

A hónap műtárgya sorozatban januárban Kiss István komárvárosi juhász 1873-ban faragott borotvatartójában, Perzel János nagyradai pásztor 1930-as és 1940-es években faragott gyufatartójában és poharában gyönyörködhetnek a látogatók. A múzeum munkatársai a magyar kultúra napja előtt kívánnak tisztelegni a gyönyörű népművészeti emlékekkel, melyek arra irányítják rá a figyelmet, hogy a magyar címer hogyan jelent meg a népművészetben.

– Magyarországon a parasztság polgárosodása a 19. századi nemzeti reformmozgalmakkal fonódott össze. A 19. század második felében a népművészeti termékek a nemzeti ellenállás szellemében nemzeti jelentéstartalmat kaptak, különösen az 1848/49-es szabadságharc leverése után – tudtuk meg Kiss Nórától, a Thúry György Múzeum néprajzosától.

– A hazafias érzület megnyilvánulásaként, később pedig a nemzeti kultúra védjegyeként mind gyakoribbá vált a nemzeti jelképek, főként a koronás címer szerepeltetése a népművészeti tárgyakon. A címer minden népművészeti tárgyfajtán megtalálható, és a népi díszítőművészet teljes értékű motívumává vált. Borotvatokok, tükrösök, pásztorbotok, ostornyelek, kerámiaedények, szűrök és szőttesek gyakori díszítőeleme volt még a 20. század első évtizedeiben is.

Kiss Nóra hozzátette: a 19. század második felében virágkorát élő zalai népművészet tárgyain az 1850-es évektől jelenik meg mind gyakrabban a nemzeti identitástudat jelképeként a koronás címer.