Rómeó és Júlia ezúttal a tánc nyelvén szólt Zalaegerszegen

Akik ismerik és kedvelik a 12 éve működő, ekképp már több táncos generációt felnevelő együttest, tudják, hogy szakmai verseny, városi és regionális fesztivál nem múlik el nélkülük, sőt, maguk is szerveznek nemzetközi versenyeket a standard, a latin-amerikai, a modern és a hiphop táncokat művelők vagy abban gyönyörködők számára.

Most azonban gyaníthatóan új korszak kezdődik az életükben, legalábbis annak a 25 fiatalnak a tánchoz mint nemcsak a parketten működő mozgáskultúrához, de mint előadó-művészethez fű­ződő viszonyában is. Történt ugyanis, hogy az együttes és az egyesület vezetője, Meretei-Simon Beáta Shakespeare Rómeó és Júlia című tragédiá­ját táncszínházi produkcióvá koreografálta, felhasználva a társulat tudását, profizmusát, mégis új színekkel bővítve a történetet. Amit sokféleképpen láthattunk, hiszen alig van művészeti műnem, műfaj, amelyiket meg ne ihlette volna a veronai szerelmesek bús története. Film, színház, balett, képzőművészet, komolyzenei alkotás fogalmazta meg a saját nyelvén azt, amit a családok viszálya miatt ténylegesen halálra ítélt szerelemről gondol.

A Press Dance vasárnapi előadása, mondhatni, a táncos erőforrásokra támaszkodva a csoportos etűdökre tette a hangsúlyt. A veronai városi kavalkád, a nemesi vetélkedés, a gyilkosságba torkolló utcai verekedés, a nevezetes álarcosbál, a száműző menekülés kezére is játszik a társulatnak, hisz megmutathatja az eddig tanult mozgáskultúra valamennyi színét. A tánclépések persze nem elegendők, ez a produkció színpadi jelenlétet kíván. Ez ügyben nyújtott segítséget a fiataloknak Verebes István Jászai Mari-díjas rendező, aki igazi, békebeli színházi emberként hagyta keze nyomát az előadáson. (Ő maga így ír a színlapon: a fiatalok…„talán még nem tudják, lehet, hogy még csak érzik, a teljesítmény érdemi meghatáro­zójává válik a jövőjüknek, mivel érzékenységük, kultúrájuk fé­nyében válnak társakká, alkotó emberekké. Amikor részt vettem a munkájukban, a jövőt láttam meg…”)

A történeten végighaladva láthattuk, ott a Capulet-pár (Horváth Viktor, Révész Dóra), Mercutio (Varga Róbert Balázs), Tybalt (Kocsmár Martin), Páris (Gecseg Péter Pál), Benvolio (Horváth Ádám), Lőrinc barát (Antal Tamás), de hiányzik a dajka, valamint nincs tőr és méregfiola. Utóbbiakat is az érzékletes mozdulatok hivatottak pótolni. Viszont helyette a halál allegóriáját (Herczeg Dóra) mindvégig a színen tartja a színreállítói elképzelés, és ez pillanatonként emlékeztet az elkerülhetetlen végre. A táncos valójában alig táncol, noha belakja a színpadot, ám szuggeszcióját „láthatatlansága” és makacs figyelme, de főként metsző nézése biztosítja.

A két főszereplőt Bangó Milán és Peresztegi Dóra alakítja. Látszik, a kifinomult mozgáskultúra mögött sokéves táncos rutin rejlik. Elegancia, büszke tartás, légies érzékiség jellemzi a figuráikat. A lírai betétek ezzel együtt sem gyakorolnak olyan erős hatást, mint az egész színpadot betöltő, egymással harcosan vetélkedő veronaiak kaleidoszkópja. A dinamikus nagyjelenetek energiája nem csupán azért jön át a rivaldán, mert a jól ismert musical zenéje átsegíti. (A zene dalai francia nyelven hangzanak fel, érdekes disszonanciát kölcsönöznek az interpretációnak.)

A Press Dance fiataljai magasra tették a lécet, ami folytatást sejtet. Várjuk.