1956 emléke

2018.02.25. 10:00

Emlékek és tények – film a Fehér emberről

1956 őszén a kollégiumba igyekvő Oravecz István akadémistát megszólította egy művész, Marinkai István: állna-e modellt egy szoborhoz?

Keszey Ágnes

S megszületett a legendás Fehér ember, a szobor, melyet az országban egyedüliként állítottak a forradalom idején az elesettek tiszteletére.

Történelmi tények, személyes emlékek és érzelmek ötvözetével létrejöttét és jelentőségét, a korabeli eseményeket eleveníti meg az Akik holnap halnak meg a szabadságért – a Keszthelyi Fehér Ember című film, melynek premiervetítését a napokban tartották a Balatoni Múzeumban.

A csaknem egy órás mű a Debreceni Mozgóképkultúra Alapítvány alkotása, rendezője Vojtkó Ferenc, szerkesztője Széles Tamás, vezető operatőre Máté Gábor, rendezőasszisztense a keszthelyi dr. Molnár András.

Vojtkó Ferenc és dr. Molnár András a helyi eseményeket felidéző film bemutatóján
Fotós: Keszey Ágnes

„Az akkoriak életét a szorongás, a félelem nyomasztó görcsössége járta át. A legtöbben titokban csak egy dologra vágytak: a szabadságra”- így kezdődik a film. S máris a múltban vagyunk, peregnek a filmkockák és a történések. Oravecz István, aki 1956-ban a keszthelyi Mezőgazdasági Akadémia másodéves hallgatója volt és évfolyamtársa, Markos Lászlóné, a két akkori gimnazista: dr. Szabó Imréné és Réthelyi Miklós, Balázs Lajos, a Forradalmi Bizottmány tagja, Fejes Lajosné, a keszthelyi hadosztály parancsnokának felesége, Boros Béla: Boros László szabadságharcos fia és Tar Ferenc történész: az ’56-os helyi események kutatója vall személyes emlékeiről és a történésekről.

Régi hangfelvételeken Sági Károly, a Balatoni Múzeum akkori igazgatója és Marinkai István szobrász visszaemlékezése is hallható. A nézők megismerhetik a forradalom kitörésének hírére megalakult, szabadságot kívánó Akadémiai Tanácsot, egyetemi és városi forradalmi szervezeteket, országos és Keszthelyt érintő követeléseiket.

Látható a korabeli megyei napilap október 25-i tudósítása, melyből kiderül, miként győzedelmeskedtek a Mezőgazdasági Akadémiát körbefogó szovjet tankokkal szemben a helyi traktorosok. S ezekben a napokban a szobrok is középpontban voltak. A film felidézi a Fő téri szovjet emlékmű ledöntését és az i kiderül, hogy a helyiek hogyan követelték a rejtegetett „Gyurkát” (Festetics György szobrát), s hogyan helyezték vissza helyére, majd álltak díszőrséget mellette.

November elsején pedig szabadságszobrot avattak a Fő téren, mely a Fehér ember nevet kapta (gipszből készült). Alkotója a Hévízen gyógykezelésen lévő, egykori recski fogoly: Marinkai István, modellje (az évtizedek óta Új-Mexikóban élő) Oravecz István. Ő a filmben ar is mesél, hogy egy este, amikor a kollégiumba indult vacsorázni, az utcán megszólította egy férfi, hogy nem lenne-e neki modellje.

Korabeli kép Marinkai István szobrászművészről

- Valaki már eltervezte, hogy csináljunk egy forradalmi emléket, egy szabadságszobrot...Én ekkor tudtam meg csak, amikor az az ember megkérdezett engem. Marinkai István volt a neve... Én álltam ott a zászlóval, körülbelül két óra hosszat – mesélte Oravecz István. Persze a filmből jóval több részlet kiderül a modell és az alkotó visszaemlékezéséből. Marinkai Istvánt- egy korábbi , a filmben hallható-felvételen arról mesélt, hogyan állították fel a Fehér embert a hősök emlékére tartott gyászünnepélyen, 1956 novemberének első napján.

„Az elesetteknek az élők, akik talán holnap halnak meg a szabadságért”: 1956. november 1-jén állították fel a Fehér ember szobrot

- Meg volt építve minden, ott volt a tömeg és akkor egy teherautó kirakta, a tömeg erősebb férfi tagjai elkapták, felemelték a helyére – pillanatok alatt leszedték az állványzatot, azt feldobták a teherautóra és megszólalt a Himnusz – emlékezett a szobrászművész.

És most ugorjunk előre jó pár évtizedet. dr. Molnár András rendezőként tíz éve egy alkotásban, a helyi televízió A Keszthelyi Fehér ember című filmjében már felelevenítette az ’56-os helyi eseményeket.

- Annak középpontjában elsősorban a szobor volt. A film bemutatása után pár évvel egy keszthelyi szemtanú, Markos Éva néni keresett meg, hogy beszéltünk-e a Fehér emberrel? Nagyon meglepődtem, mert nem tudtam, hogy élő személyről van szó, akivel a mai napig levelezik. Tőle kaptam meg a címet és felvettem a kapcsolatot Pista bácsival. Akkor kezdett megfogalmazódni bennem, hogy készítsünk egy filmet kicsit más formában, más koncepció alapján: az élők, a szemtanúk oldaláról- mesélte dr. Molnár András.

A modell és a mű

Oravecz István nem tudott visszautazni Keszthelyre, ifjúsága emlékezetes helyszínére, hiszen beteg feleségét nem tudja magára hagyni, a stáb indult útnak Új-Mexikóba. A készítők komoly kutatómunkát is folytattak. Ennek eredményeként számos olyan dokumentumot láthatnak a nézők, melyek eddig nem kerültek a nyilvánosság elé.

Új-Mexikói otthonában kereste fel a forgatócsoport szobor modelljét, Oravecz Istvánt. A fotót film készítőitől kaptuk

- A Balatoni Múzeum volt a legnagyobb segítő – mondta Vojtkó Ferenc rendező, hozzátéve, hogy lezárt, évtizedekig felbonthatatlannak nyilvánított borítékok rejtették a filmben bemutatott kincseket.

- Kincsnek nevezném, mert unikális dokumentumot bemutatni mindig nagy élmény egy filmes számára. Ugyanakkor megnyíltak a személyes fotótárak, melyekből szintén kerültek elő olyan fényképek, amelyeket eddig senki nem közölt. Az Amerikai Egyesült Államokban is jutottunk olyan dokumentumokhoz, melyeket Pista bácsi őriz. S ugyancsak érdekes volt, hogy egy véletlen beszélgetés folytán egy Los Angeles-i közösségből is kerültek elő fényképek, melyek keszthelyi kötődésűek.

A rendezőtől azt is megtudtuk, hogy a 12 ember munkájával elkészült alkotás műsorra tűzését a közmédia is tervezi. A nagy érdeklődésre miatt pedig március 1-jén, 17 órakor ismét ingyenes (de regisztrációhoz kötött) vetítésre várják a közönséget a Balatoni Múzeumba.

A napokban tartott premiervetítésen Halász János országgyűlési képviselő, a Fidesz-frakció szóvivője, a Magyar Művészeti Akadémia felügyelő testületének elnöke is üdvözölte a közönséget. Parlamenti munkája miatt nem tudott jelen lenni, de levélben megírta gondolatait.

- Egy település lakói attól válnak valódi közösségé, ha ápolják hagyományaikat, közösen emlékeznek múltjukra, ugyanakkor együtt élik meg jelenüket és közös víziójuk is van jövőjükkel kapcsolatban. A mai rendezvény a közös múlt felé irányítja a figyelmet, felidézi 1956 őszének dicsőséges napjait, de egyúttal a közös jövő tervezésének szellemi táplálékául is szolgál.

Ruzsics Ferenc polgármester úgy vallott: jó keszthelyinek lenni, mert ilyen történeteknek lehetünk a tanúi, átélői. A köszönet hangján azokhoz is szólt, , akik a filmben személyes élményeikről vallottak.

- Mindannyian büszkék vagyunk önökre, hogy értünk akkor ezt megcselekedték. Soha nem lehet elfelejteni.

A tiszteletről szól a szoborhoz – Tantó Gusztáv kőfaragó mester által – készített korabeli emléktábla felirata is: „Az elesetteknek az élők, akik talán holnap halnak meg a szabadságért. ” A filmből az is kiderül, hogy egy külföldi rádióadás Fehér emberről szóló tudósítása után hogyan tűnt el a szobor 1957 kora tavaszán a Fő térről, mi lett a sorsa, s milyen .alkotásnak lett ihletője a forradalom ötvenedik évfordulóján. a szobor restaurálása óta a Balatoni Múzeumban áll, ott, ahol bemutatták a róla is szóló filmet. A vetítés után Tar Ferenc történész beszélgetett Vojtkó Ferenccel, Haász Gabriella történésszel és Varjú András restaurátorral.

A restaurált szobor ma a Balatoni Múzeumban áll

- Ilyen tisztán igaz filmet manapság ritkán lehet látni. Hihetetlen élmény volt, mint ahogy a restaurálás is. Ha belegondolunk, hogy egy szobor egy forradalmi esemény közben készüljön, azzal a tudattal, hogy a készítők és akikről szól, bármelyik pillanatban elveszthetik az életüket, az katartikus élmény- mondta el a restaurátor.

Havasi Bálint múzeumigazgató úgy fogalmazott: 1956 nem fehér és fekete.

- Tele van kibeszéletlen történetekkel. Nagyon sok személyes, egyéni nézőpont van, amelyet újra és újra elő kell vennünk, értékelnünk kell. Ez a film is ehhez segít hozzá.

A film rendezőasszisztensének, dr. Molnár Andrásnak is személyes kötődés adta az ihletet a mű létrehozására.

- 1956 júniusában születtem, tehát személyes élményeim nincsenek az eseményekkel kapcsolatban. Amikor már kicsit nagyobbacska lettem és hallgattam az otthoni beszélgetéseket, érdekes dolgokat hallottam. Megtanultam- mint mindenki más, aki akkortájt volt gyermek- hogy két „igazság” van: Az amit otthon mondanak, az volt az igazság, a másik pedig, amiről beszélni kellett és amiről beszélhetett az ember az iskolában és olyan közösségben, ahol nem családtagok voltak.

Ez végigkísérte az életemet. Végigkísérte, hogy nagyapám írt egy verset, amit ’56-ban, a szobor állításánál felolvastak. Csak egészségi állapot miatt nem internálták, de házi fogságba került: éveken keresztül nem hagyhatta el a lakhelyét. Nagyon sok élmény és emlék foglalkoztatott engem mindig és késztetett arra, hogy e film személyes történetek alapján készüljön., hogy megszólaljanak azok, akik átélték, akik részesei voltak a forradalomnak.

Hatvan év elteltével elmondhatták: a leges-legutolsó pillanatban tudtuk felvenni – így megmaradhat az utókornak.

Ezek is érdekelhetik