Amatőr színészek

2018.01.22. 10:30

A lónak vélt menyasszony – milejszegi színjátszók előadásában

Szak Enikő csoportvezető igazít egy kicsit Heé Márk festett bajuszán, aztán hamarosan kezdődhet is az előadás.

Magyar Hajnalka

Elöl Egyedné Salamon Mária, Benkő Sándorné, Kovács Tünde, Farkas Andrea, Kerkai Imre. Mögöttük Ecsedi Erzsébet, Benkő Szabolcs, Heé Márk, Kerkai Krisztián és Szak Enikő

Fotó: Pezzetta Umberto

A milejszegi faluházban járunk, ahol szombat este nyilvános főpróbán mutatta be a színjátszó csoport Baranyi Ferenc A lónak vélt menyasszony című darabjának átdolgozott változatát, amivel január 28-án, vasárnap 16.30-kor Budapesten, a Nemzeti Színházban is fellép a társulat.

Mégpedig az amatőr színjátszókörök újjáélesztését szolgáló Pajtaszínházi program keretében, ami a Nemzeti Művelődési Intézet és a Magyar Teátrumi Társaság együttműködésében valósul meg. A Pajtaszínház program 2015-ben indult, akkor hat megye csoportjai léptek fel, egy évvel később pedig már az ország mind a 19 megyéje képviseltette magát.

- Milejszegen régóta formálódott már a színjátszó csoport megalakításának ötlete, ami 2016 elején vált valósággá – kezd történetükbe Szak Enikő. – Hamarosan, már áprilisban debütáltunk is egy jótékonysági rendezvényen, amin részt vett a Nemzeti Művelődési Intézet egy képviselője is. A következő évben megkeresett bennünket, volna-e kedvünk csatlakozni a Pajtaszínház mozgalomhoz, s részt venni a Nemzeti Színház beli szemlén.

Persze volt, így most mi képviseljük Zala megyét. Az volt a kérés, hogy a darab helyi vonásokat tükrözzön, ezért a rendezőnkkel és mentorunkkal, Ecsedi Erzsébettel átdolgoztuk a történetet, s Göcsejre jellemző, tollfosztós keretjátékba ágyaztuk. A szöveget is megspékeltük göcseji tájszavakkal, tájszólással, ebben Szekér Beáta volt a segítségünkre. Elővettük a régi göcseji szólások gyűjteményét, s abból szemezgettünk, továbbá Szakál István tájnyelvi szótárát is felhasználtuk.

Szeptemberben kezdték a próbákat, hetente kétszer is összegyűltek. A csoport jelenleg nyolc főből áll, egy csonkahegyháti tag kivételével valamennyien helybéliek. A legfiatalabb tag 14 éves, a legidősebb 60 körüli, akad soraikban buszsofőr, diák és nyugdíjas egyaránt.

Elöl Egyedné Salamon Mária, Benkő Sándorné, Kovács Tünde, Farkas Andrea, Kerkai Imre. Mögöttük Ecsedi Erzsébet, Benkő Szabolcs, Heé Márk, Kerkai Krisztián és Szak Enikő
Fotós: Pezzetta Umberto

A Pajtaszínház program mentorokat is delegál a fellépő csoportok mellé, a milejszegi színjátszókat Ecsedi Erzsébet, a zalaegerszegi Hevesi-színház művésze segíti, a darab rendezését is ő vállalta.

- Tavaly a lányomat, Ecsedi Csengét kérték fel mentornak a bókaházai csoport mellé, de egyetemi elfoglaltságai miatt most, a milejszegiekkel már nem tudta vállalni – meséli a színművésznő. – Gondolkodtunk, hogy ki helyettesíthetné, s mivel az őszi hónapjaimba belefért, magam vállaltam.

A darabot a csoport választotta, rám a színészi munka, a hanglejtés csiszolásában, s a koncentráció erősítésében vártak feladatok. Nem az volt a cél, hogy színészeket faragjak a szereplőkből, hanem hogy egy szórakoztató produkció szülessen. Nagyon jó tanítványoknak bizonyultak, élveztem a közös munkát. Természetesen elkísérem őket Budapestre, reméljük sikeres lesz a bemutatkozás.

A Művelődési Intézet a csoport és a díszlet a fővárosba juttatásáról is gondoskodik, emellett azonban a milejszegi önkormányzat is indít egy buszt, amivel a nézők ingyenesen felutazhatnak vasárnap. Milejszegen kívülről is szívesen fogadnak érdeklődő útitársakat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában