Kultúra

2018.01.26. 11:00

Himnusz- és Szózatmondó versenyt rendeztek Zalaegerszegen

A magyar kultúra napja előtt tisztelegve csütörtökön az egerszegi Ganz Ábrahám Szakgimnáziumban Himnusz- és Szózatmondó versenyt rendezett az intézmény humán munkaközössége.

Arany Gábor

Fotó: László Krisztina

A megnyitón László Krisztina, az iskola igazgatóhelyettese felidézte, húsz éve tartották meg az első versenyt, amelyet két ganzos magyartanár, dr. Kis Kádi Gézáné és Henczi Sándor hívott életre, és Zala megye középiskolás versmondóinak hirdették meg.

Eleinte az iskola adott helyet a szavalóknak, később a Városi Hangverseny- és Kiállítóterem fogadta be a versenyt, ami pár év után visszatért a Ganzba, családias környezetbe.

A szavalók versenyére idén 17 diák jelentkezett, ketten a határon túlról, a Lendvai Kétnyelvű Középiskolából. A kötelezően elszavalandó Himnusz, illetve Szózat mellé a fiatalok magyar költők versét választhatták másodikként.

Fotó: László Krisztina

Az öttagú zsűri értékelése alapján az első helyet idén Bekő Luca (Kölcsey Ferenc Gimnázium), a másodikat Šetar Lucija (Lendvai Kétnyelvű Középiskola) és Zsebeházi Marianna (Kölcsey-gimnázium), míg a harmadikat Mészáros Aliz (Ady Endre iskola) és Standi Barnabás (Mindszenty József iskola) nyerte el. Különdíjban részesült Boda Ábel (Vajda János Gimnázium), Schwáger Melani (Csány László Szakgimnázium) és Péter Márk (Keszthelyi Közgazdasági Szakgimnázium).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában