Vers

2017.12.06. 10:30

A zalai Bischofné Hesinger Katalin versei az Itt-Hon kötetben

Egyedüli zalai szerzőként Bischofné Hesinger Katalin is szerepel verseivel a közelmúltban kiadott legfrissebb vasi antológiában. A kötet tematikája a szülőfölddel kapcsolatos érzelmekre és emlékekre épült.

Gyuricza Ferenc

Fotó: A szerző

A Szülőföld Kiadó által gondozott könyv hiánypótló kiadvány; olyan antológia, amelyben vasi szerzők művei szerepelnek, utoljára 12 éve jelent meg. Az Itt-Hon címet kapott kötet 25 kortárs író-költő verseit tartalmazza.

- A Vas megyéhez való kötődésem leginkább oda vezethető vissza, hogy egészen fiatal felnőtt koromig Őriszent-péteren éltem – magyarázza a verseskötetben való szereplés jogát Bischofné Hesinger Katalin. – A gyerekkoromat végig ott töltöttem, de azt követően is, egészen 2000-ig Vasban, pontosabban Felsőjánosfán éltem. Vasi kötődésem ezután sem szakadt meg, hiszen a szüleim továbbra is ott laknak, illetve közben, a művelődésszervezői munkámból, valamint az írói tevékenység által is kapcsolatba kerültem az ottani irodalmi körrel.

Arról, hogy készül egy antológia, teljesen véletlenül, az irodalom iránt szintén elkötelezett ismerőse révén, az utolsó pillanatban szerzett tudomást Bischofné Hesinger Katalin. Mivel éppen saját kötetén dolgozik, kiválasztott néhány verset, s ismerőse biztatására elküldte azokat a szerkesztőbizottság címére.

- Hat versem is szerepel a kötetben, s nagyon büszke vagyok arra, hogy annak ellenére is méltónak találták őket a megjelentetésre, hogy csupán egy sorolható egyértelműen a szülőföld-versek közé – folytatta a szerző. – Ebben vélhetően az is közrejátszott, hogy bár már több mint másfél évtizede Zalában élek, de jelenleg is nagyon élénk a kapcsolatom az Őrséggel.

Fotó: A szerző

Bischofné Hesinger Katalin gimnazista kora óta versel – ahogy ő fogalmaz: a fiókjában mindig voltak verskezdemények, amiket féltve őrzött, s ritkán mutatott meg másoknak. Egy füzetbe jegyezte fel a költeményeit, ami aztán rejtélyes módon egyszer csak eltűnt a kollégiumi szobájából. Ez alaposan vissza is vetette, hosszú idő kellett, mire újra tollat ragadott. Első kötete, az Álmok, táncok, tövisek 2006-ban jelent meg, de írt meséket is, ezek közül a Biheka meséje 2015-ben került nyomtatásba, s arról annak idején be is számoltunk lapunkban.

- Jelenleg három kötetem kézirata van készen, ezek közül kettő szintén mai, modern mese – folytatta a szerző. – A harmadik maga a verseskötet, amelyről már tettem említést. Ennek Bíbor-fekete blues lesz a címe, hiszen dalszöveket is írok folyamatosan. Most úgy tűnik, ez az önálló verseskötet szintén megjelenhet, ha az elképzeléseim szerint alakulnak a dolgok, akkor már 2018 elején elkészül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában