Deák Ferenc

2017.10.23. 15:35

Zsitkócon a Deák örökségre akár idegenforgalom is épülhet

A XIX. századi Európa egyik legnagyobb gondolkodója, s azon belül is a legkiemelkedőbb képességű jogásza volt Deák Ferenc.

Gyuricza Ferenc

A zsitkóci faluotthon előtt a megemlékezők, mások mellett a Klauzál Gábor Társaság vezető, a deáki települések polgármesterei, Vigh László (balról a negyedik), dr. Göncz László (hátsó sorban, balról az első) országgyűlési képviselők, valamint Horváth Ferenc, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnöke (hátsó sorban középen)

Fotó: Gyuricza Ferenc

Többek között ezekkel a szavakkal méltatta a haza bölcsét a szombat délután Zsitkócon megrendezett Deák-emléknapon dr. Göncz László történész, a szlovén parlament magyar nemzetiségi képviselője.

Emlékeztetett rá, a Deák-család a muravidéki településről származik, ám mindez a XX. század első elején teljesen feledésbe merült, és csak 1997-ben – amikor a faluotthon falán emléktáblát helyeztek el – kezdett a köztudatban újre elterjedni a Deák-kultusz, illetve a nemesi família kötődése a vidékhez.

– A magyar rendszerváltás, illetve Szlovénia önállósulása után megteremtődött a miliő arra, hogy a település és maga a Muravidék is élni tudott azzal a lehetőséggel, hogy a Deák-kultusz építkezése érdekében kialakuljon a közös gondolkodás – foglalta össze dr. Göncz László. – Ennek eredménye lett a zsitkóci faluotthon falára elhelyezett emléktábla, ami először törte meg a jeget, s ugyanilyen eredménynek tekinthető az a gyönyörű emlékszoba is, aminek a meglétét a turisztika szolgálatába is kellene állítani.

Az ünnepségen Vigh László országgyűlési képviselő is jelen volt, ő többek közt arról beszélt, hogy száz évente születik olyan szellemi nagyság, olyan agytröszt, mint amilyen Deák volt, de azt is megemlítette: milyen kivételes dolog, hogy Deák kultuszának ápolása településeket, közösségeket hoz össze.

A képviselő ezzel arra utalt, hogy a zsitkóci Deák-emléknapon nemcsak a helyi közösség jelent meg, de az úgynevezett deáki települések – Kehidakustány, Tófej, Söjtör, Zalatárnok – is képviseltették magukat, és a Klauzál Gábor Társaság vezetősége is együtt ünnepelt velük.

A zsitkóci faluotthon előtt a megemlékezők, mások mellett a Klauzál Gábor Társaság vezető, a deáki települések polgármesterei, Vigh László (balról a negyedik), dr. Göncz László (hátsó sorban, balról az első) országgyűlési képviselők, valamint Horváth Ferenc, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnöke (hátsó sorban középen)
Fotós: Gyuricza Ferenc

Zalatárnokon vasárnap délelőtt tartották a Deák-ünnepséget, erre a szentmisét követően került sor, és a rendezvényen ugyanúgy több olyan település küldöttsége is megjelent, melyeknek szerepük volt a haza bölcse életében. Ünnepi beszédet mondott a község polgármestere, Gombos Csaba, aki Deák életútjának felidézésén túl megemlítette azt a nagyszabású tervet is, amely a falu deáki hagyatékára alapozva lendítené fel az idegenforgalmat.

Rajta kívül Deákot méltatta Lázár István kehidakustányi polgármester, illetve a Zalai Népfőiskolai Egyesület elnöke, dr. Szinku Mihály is. Végezetül a szentmisét celebráló Kiss György, a novai plébánia kormányzója helyezett el koszorút a templom falán található Deák-emléktáblánál, az ünnepség résztvevői pedig az önkormányzat épülete előtt található Deák-emlékművet koszorúzták meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában