Közgyűlés

2017.10.19. 17:50

Új rendelet szabályozza a közterületi reklámozást a megyeszékhelyen

Plakátrendelet készült, kínai befektetők bevonásával négycsillagos szállodaprojekten dolgozik egy ingatlanfejlesztő cég, és hamarosan végigmehetünk a Mákvirág utcán.

Hajdú Péter

Fotó: Katona Tibor

Néhány momentum, ízelítő ez csak a zalaegerszegi közgyűlés ülésén hallottak közül.

Az önkormányzati képviselők elé mintegy harminc napirendi pont került, amiket az írásos előterjesztések ismeretében néhány hozzászólást követően szavazott meg a közgyűlés.

Elfogadták a reklámok, reklámhordozók és cégérek elhelyezésének, alkalmazásának követelményeiről, feltételeiről és tilalmáról szóló önkormányzati rendeletet is.

Az Országgyűlés tavaly megalkotta a településkép védelméről szóló törvényt. Ez alapján kell év végéig létrehozni a helyi településképi rendeleteket. Addig is életbe lép a reklámokról szóló rendelet. Az előterjesztés hatásvizsgálatában többek között szerepel, hogy a vizuális környezetszennyezés visszaszorítása érhető el általa, illetve a mentális egészséget is védi, mert kevesebb vizuális inger éri a lakosságot. A rendelet részletesen kategorizálja a reklámhordozók típusait, azok elhelyezésének szabályait.

Meghatározták azt a városközponti részt, ahol a reklámok csak kioszkoknál, utasváróknál, közművelődési hirdetőoszlopoknál engedhetők meg. Hozzászólásokat követően elhangzott, a jelenleg kint levő reklámhordozók 2020-ig változatlan formában fennmaradhatnak.

Módosították a lakások bérletéről, valamint elidegenítéséről szóló önkormányzati rendeletet. Ennek egyik pontja szerint költségelvű lakásra pályázhat az is, aki szociálisan rászoruló személynek minősül, de rendelkezik az elvárt fizetőképességgel. Meghatározták, hogy a nyugdíjasházi lakásbérbeadás során licitálni 200 ezer forint bánatpénz megfizetése mellett lehet. Megállapításra került, hogy helyi népszavazást akkor köteles elrendelni a közgyűlés, ha legalább a választópolgárok 20 százaléka kezdeményezi.

Az önkormányzatnak évente legalább egyszer közmeghallgatást kell tartania. A közérdekű kérdések, felvetések megvitatásának fóruma november 24-én 9 órakor lesz a városi díszteremben.

Az egyik napirendi pontból kiderült, hogy egy ingatlanfejlesztő cég kínai befektetők bevonásával a térségben egyedülálló, 120 szobás, négycsillagos szállodafejlesztési projekt megvalósításán dolgozik, amely szorosan kapcsolódik Zalaegerszeghez. A cég a Hotel Zalaegerszeg Ingatlanfejlesztő Kft. elnevezés bejegyzéséhez kért engedélyt, amihez a közgyűlés hozzájárult. Eddig név nélküli utak elnevezéséről is döntött a testület. Kiterjesztették az Újhegyi út elnevezést egy kivett országos közúti szakaszra, szintén lakossági kérésre Csácsban egy terület Púposdombi utca lesz, továbbá a Fagyal utca és a Mákvirág utca is felkerülhet a térképre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában