Idei tervek

2018.01.17. 16:55

Több közintézményt is felújítanak Zalaszentjakabon

A tavaly elkezdődött fejlesztéseket követően a kormány jóvoltából újabb beruházásokra nyílik lehetőség.

Benedek Bálint

Molnár József az orvosi rendelőben. Az épületegyüttes belső terei is teljesen megújulnak a beruházás alkalmával Fotó: Szakony Attila

Molnár József húsz éve vezeti a 330 fős települést, s úgy látja, az elmúlt években a lakosság a saját bőrén is érezheti az előrelépést. A nemrégiben felújított járdák mellett február 11-én ünnepélyes keretek közt adják át a közösség számára a szintén újjávarázsolt művelődési házat.

- A kötelező feladatok ellátásának zavartalan biztosítása érdekében lehetett pályázni többek közt utak és épületek kisebb felújítására – mondta Molnár József. – Szerencsére ebből a pénzből 5,8 millió forintot kaptunk, melyhez némi önerőt is biztosítunk, így 6,1 millió forintból rendbe tesszük a gyermek- és a felnőttorvosi rendelőket.

A településvezető szerint a hivatallal közös épületegyüttesre ráfér az alapos rekonstrukció, hiszen a bő negyven évvel ezelőtti állapotok manapság már elavultnak számítanak.


Molnár József az orvosi rendelőben. Az épületegyüttes belső terei is teljesen megújulnak a beruházás alkalmával Fotó: Szakony Attila

- Ezért a nyílászárócserén kívül felfrissül a belső tér, ehhez a bútorzatot és a vizesblokkokat is lecseréljük – fogalmazott a polgármester. – Az épület külső megjelenése is fontos, azonban ha ennek a felújítására nem marad pénz, akkor megpróbáljuk saját forrásból fedezni a költségeket.

Ugyancsak önerős beruházás keretében egymillió forintból új tetőszerkezetet kap a ravatalozó épülete, s a belső tér átalakítása után rendezettebb körülmények között vehetnek végső búcsút a hozzátartozók szeretteiktől.

Molnár József hozzátette: a jövőben igyekeznek, hogy a lehetőségeikhez mérten a gazdálkodásukból minél több beruházást fedezzenek. A következő ilyen lesz a mezőgazdasági Start közmunkaprogramban a termények, virágpalánták tárolására szolgáló épületek rendbetétele.

- Folytatjuk a járdaépítést, és vízelvezető árkok mederlapozását – tette hozzá. – A Dózsa utcai lakosok kérésére pedig közel 200 méteren az aláázott, kátyús útburkolatot is kijavítjuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában