Terápiás rózsák

2017.11.20. 15:26

Rózsakert szolgálja a felépülést Pózván

Terápiás rózsakertet avattak hétfőn a Zala Megyei Szent Rafael Kórház pózvai telephelyén, a régi „Cserepes” helyén.

Szabó Judit

Takács András, dr. Halász Gabriella és dr. Sebestyén Gábor az avatóünnepség után a rózsakertben Fotó: Katona Tibor

A pszichiátriai osztály egykori emblematikus épületét, a Cserepest tíz éve bontották le. A területét ez év elején kezdték el parkosítani, idézte fel dr. Sebestyén Gábor, a pszichiátria osztályvezető főorvosa.

- Első lépésben fűszerkertet hoztunk létre tavasszal, ami nagyon szépen sikerült, a betegeink már használják, olvasnak, üldögélnek ott, gyönyörködnek benne. Most a rózsakertet adjuk át, a kettőt pedig később össze szeretnénk kötni sétányokkal. Olyan tereket alakítanánk ki, amelyek nemcsak a rekreációt szolgálják, hanem csoportfoglalkozások megtartására és szocioterápiás helyszínnek is alkalmasak – folytatta az osztályvezető főorvos.

Hozzátette, a foglalkozásokhoz faházat szeretnének elhelyezni a parkban, de egy őshonos gyümölcsös telepítése is a tervek között szerepel. A park egy részében olyan tér jönne létre, ahol gyógytornát lehet tartani, valamint relaxációs foglalkozásokat a szabadban.

A hétfőn felavatott rózsakertbe 240 tő tea- és parkrózsa került, 16 fajtából választva. A növényeket jellemzően kisebb felajánlásokból szerezték be, sok magánszemély hozzájárult a rózsakert létrejöttéhez, ugyanakkor néhányan nagyobb összegekkel segítették a cél megvalósulását.

Takács András, dr. Halász Gabriella és dr. Sebestyén Gábor az avatóünnepség után a rózsakertben Fotó: Katona Tibor

A park avatásán dr. Halász Gabriella, a megyei kórház főigazgatója gratulált a pszichiátriai osztálynak a fejlesztéshez. Elmondta: meglátása szerint a Cserepes helyén kialakított park egyre inkább elkezd élni, s kifejezte reményét, hogy a betegek bekapcsolódnak a növények gondozásába.

- Eddig a kertészeink tartották rendben a zöldterületet, de szeretnénk, hogy a betegeink is foglalkozzanak a növényekkel, és ezáltal is felépülhessenek – mondta dr. Sebestyén Gábor. – Ha célokat tűznek ki, magukénak éreznek valamilyen elfoglaltságot, strukturálják az idejüket, újra visszaszerzik és fejlesztik a készségeiket, az nagyon sokat tud segíteni.

A kertet Takács András kórházlelkész áldotta meg, majd a betegek műsort adtak az osztályon.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában