Sosem feledjük őket

2017.09.20. 12:00

A kitelepítettek tiszteletére készült emléktábla Pusztamagyaródon

Szombaton avatták fel a településen a felújított I. és II. világháborús emlékművet, illetve leplezték le a rajta elhelyezett, a deportáltak-kitelepítettek tiszteletére készült emléktáblát.

Horváth-Balogh Attila

Az ötletgazda és főszervező Bene József és Karakai István az emléktábla (alul látható) leleplezése után Fotó: Horváth-Balogh Attila

Az eseményt (melyet megtisztelt jelenlétével Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő is) szentmise előzte meg a dél-zalai község templomában, melyet Sághegyi Gellért plébános celebrált. A megemlékezés szónoka dr. Ferenczy Sándor, Pusztamagyaród díszpolgára, a község volt háziorvosa volt, aki beszédében rámutatott: mindazoknak, akiknek szerte az országban a háborús hősi emlékműveken szerepel a nevük, nem adatott meg, hogy hazájukban nyugodhassanak. Legtöbbször jeltelen tömegsírokban, „jobb” esetben külországok katonai temetőiben, csak számmal jelölt síremlékek alatt alusszák örök álmukat.

Az ötletgazda és főszervező Bene József és Karakai István az emléktábla (alul látható) leleplezése után Fotó: Horváth-Balogh Attila

– Megtalálni nem lehet, elfeledni pedig nem szabad őket – jelentette ki. – A ma élő generációnak kötelessége a hősi emlékművek gondozása, megőrzése, hiszen talán ezek azok, amelyek egyedüliként állítanak emléket az odaveszett apáknak, nagyapáknak, testvéreknek és barátoknak.

Az avatóbeszédet Kiss Bódog Zoltán, a POFOSZ zalai elnöke mondta, aki rámutatott: Zala megye Trianonban elvesztette területe 1/3-át, de ha ez még nem lett volna elég, Kádár János belügyminisztersége idején a határsávból 37 településről közel 1500 embert hurcoltak el, akikért éjjel 2 és 3 óra között jöttek a legbrutálisabb módszereket alkalmazó ávósok.

Az emléktáblát végül az ötletgazda és a tábla elhelyezésének fő szervezője, Bene József (aki családja révén maga is érintett a kitelepítésekben), valamint a szintén fájdalmas emlékeket őrző Karakai István leplezte le.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában