Akik embert nevelnek

2018.04.24. 16:08

Pedagógusoknak tartottak konferenciát Zalaegerszegen

Az óvodás- és a kisgyermekkori nevelést választotta témájául a tegnapi konferencia, mely egyben az Oktatási Hivatal Zalaegerszegi Pedagógiai Központja (POK) tavaszi szakmai kurzusa.

Arany Horváth Zsuzsa

A szervező központ főosztályvezetője, Tóth Ferenc köszöntőjében elmondta, ezévben Zala és Vas megyében 56 oktatási program adott módot arra, hogy a pedagógusok előadások, gyakorlati bemutatók révén gazdagíthassák szaktudásukat, s megoszthassák egymással tapasztalataikat. Az úgynevezett bázisiskolák pedig egyedi nevelési gyakorlataikat osztják meg kollégáikkal. Tegnap a Városi Hangverseny és Kiállítóteremben a gyenesdiási óvoda és az iskola mutatkozott be.

A pedagógus utánpótlás gyarapításában reménykedve ezúttal a pedagógia-pszichológia szakos szakgimnazisták is jelen voltak, hiszen, mint azt a gyenesdiási óvoda vezetője Világosi Csabáné is jelezte, sokan választják az óvodapedagógiai szakot, de kevesen helyezkednek el ezen a pályán. Szent-Györgyi Albert idézettel érvelt: „ha terved egy egész életre szól, embert nevelj”. Szakmai sikerekben bővelkedik a hivatás: Gyenesdiáson például a 13 fős testület 6 csoportban nevel a környezettudatos zöld programok és népzene eszközeivel, az iskolával karöltve kilenc éve rendezik meg a Pacsirta Gyermekdalfesztivált. A Kárpáti János nevét viselő iskolát Csordásné Fülöp Edit mutatta be, aki országos népzenei versenyek motorja is. A gyenesdiási tanulók 2001 óta részesülhetnek 5 szakágat felölelő művészeti nevelésben. A Gergely-napi fesztivált 14. éve rendezik meg, idén már 51 intézmény 1000 diákja vett részt rajta. A gyenesdiási nevelési eredményeket igazolta a gyerekek rövid műsora, amit Laposa Julianna zenei mediátornak a témakörhöz kapcsolódó előadása követett. A népszerű énekes és prímás a párizsi Sorbonne egyetemen tanultakat hasznosítja munkája során, amely Ljubljanába is elszólítja, ahol a Balassi Intézetben tart zenei foglalkozásokat. Szoros a kapcsolata szűkebb hazájával, Tekenyével, ahol nagymamáját is bevonva felgyűjtötte az 500 fős település egykori közösségi eseményeit, melyek az énekléshez kötődtek. A keze nyomán foglalkoztató füzet látott napvilágot, ebben többek közt a népviseleteket ismerhetik meg a gyerekek.

A konferencia vendége volt dr. Gyarmathy Éva klinikai és neveléslélektan szakpszichológus, az MTA kutatója, aki előadásában arról szólt, hogy ma már az atipikus tanuló a tipikus. Egyre több eltérő fejlődési állomást ismer a szakpszichológia, s igazít hozzájuk sajátos nevelési igényt kielégítő módszereket, ezek azonban jók a többieknek is, hangoztatta a szakember. A lassabban haladók mellett az átlagon felüli tehetség gondozása is feladata a pedagógusnak. Gyarmathy Éva lapunknak elmondta, bár olykor érzékeli a tanárok, tanítók fásultságát, több a pozitív tapasztalata az érdeklődő, fejlődni kívánó pedagógusok jóvoltából.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában