Felújítás

2017.12.16. 09:00

Pályázati támogatással újult meg Zalaszentmihály rendezvényterme

„Arról se feledkezzünk meg, hogy az élet apró örömök szövete, amit azért kaptunk, hogy bátorítsanak...”

Arany Gábor

Koczpek Csaba polgármester és Kanizsai Mónika jegyző az avatás előtti pillanatokban a felújított teremben Fotó: Pezzetta Umberto

Ezzel a Paulo Coelho idézettel kezdte szavait Koczpek Csaba pénteken azon a kis ünnepségen, amelyen átadták a község felújított rendezvénytermét, amely a házasságkötések helyszíne is. Mint a polgármester érdeklődésünkre elmondta, az ezer lakosú községben pár évvel ezelőtt már átesett rekonstrukción az önkormányzati hivatal épülete, ám akkor a költségvetésbe nem fért bele a rendezvényterem. Ennek 4,2 millió forintba kerülő felújításához nemrég sikerült elnyerni a Belügyminisztérium által meghirdetett 95 százalékos pályázati támogatást.

Koczpek Csaba polgármester és Kanizsai Mónika jegyző az avatás előtti pillanatokban a felújított teremben Fotó: Pezzetta Umberto

A polgármester elmondta, az évente 5-6 házasságkötés mellett az önkormányzati és ünnepi rendezvényeket, együttes testületi üléseket is itt tartják meg. Az átadást jelképező nemzeti színű szalagot a polgármester mellett Manninger Jenő országgyűlési képviselő vágta át. Köszöntő beszédében utalt rá, a település 87 milliós hitelének átvállalása után az önkormányzat számára több lehetőség nyílt a fejlesztésekre és az eredményes pályázatokra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában