Felújítások

2017.10.19. 17:41

Óvoda és iskolai ünnep Bocföldén

Az önkormányzat jó gazdálkodásának köszönhetően újulhatott meg a településen az óvoda épülete, létesült korszerű játszótér.

Arany Horváth Zsuzsa

A vendégek és a község polgármestere a kisóvodások körében az ünnepség kezdete előtt: De Negri Petra, Rozsnyói Gergő, Farkas Bence, Bolla Barbara, Tamási Renátó, Kámán Fruzsina, Rozsnyói Botond Attila. Mögöttük Lendvai Miklós, a község vezetője, Bene Csaba, a megyei közgyűlés alelnöke ls Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos

Fotó: Pezzetta Umberto

Az átadó ceremóniához ezen kívül csatlakozott még az iskolai jubileumi ünnepsége. Lendvai Miklós polgármester elmondta, az óvoda több mint száz éves, nem óvodának épületben működik, amelyet két részletben újítottak fel mintegy 11 millió forintból, teljes egészében saját önkormányzati költségből.

Az oviba jelenleg húsz kisgyermek jár.

Az Ady Endre utcai elavult, balesetveszélyes községi játszóteret is felújították az elmúlt időszakban, így most korszerű, az európai szabványoknak is megfelelő játszópark áll a bocföldei gyerekek rendelkezésére. Az igény lakossági fórumon fogalmazódott meg, az önkormányzat pedig 6 millió forintot tudott erre a célra fordítani.

A bocföldeiek és vendégeik jubileumi ünnepséggel köszöntötték a 25 éves általános iskolát, amely éppen az óvoda épületében kezdte meg működését, 1992 óta lakik az intézmény a Radnóti Miklós utcában, hatvan diákot oktatva.

A vendégek és a község polgármestere a kisóvodások körében az ünnepség kezdete előtt: De Negri Petra, Rozsnyói Gergő, Farkas Bence, Bolla Barbara, Tamási Renátó, Kámán Fruzsina, Rozsnyói Botond Attila. Mögöttük Lendvai Miklós, a község vezetője, Bene Csaba, a megyei közgyűlés alelnöke ls Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos
Fotós: Pezzetta Umberto

A gyerekek ünnepi műsorával kísért rendezvény keretében Kajári Attila, a Zalaegerszegi Tankerületi Központ igazgatója elismeréseket nyújtott át a már nyugállományban lévő pedagógus munkatársaknak: Frühwirth Fülöpné, Gazsó Sándorné, Hajdu Zoltánné, Pálfi Istvánné, Borosné Olasz Judit, Nagy Ildikó, nyugdíjas takarító: Gergály Lászlóné, valamint a következő aktív pedagógusokat: Kámánné Frühwirth Gabriella, Pálfi István, Lelkesné Farkas Judit, Dobriné Benárd Csilla nevelő munkáját köszönték meg.

A rendezvényeket megtisztelte jelenlétével Vigh László országgyűlési képviselő, Bene Csaba, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke. Mindhárom helyszínen elismerésüket fejezték ki a bocföldei önkormányzat és a település lakóinak a község fejlődése érdekében tett erőfeszítésekért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában