Festészet és gyógyítás

2017.10.19. 15:52

Orvosok és szakdolgozók tárlata a Neurogalériában

Az elmúlt tíz év húsz kiállításából válogat az az összegző tárlat, amely csütörtökön nyílt meg a Zala Megyei Szent Rafael Kórház Neurogalériájában.

Magyar Hajnalka

- Elöl: dr. Horváth Tihamér, dr. Nagy Edit, dr. Zsiga Erzsébet, Kerner Gyuláné, Kaszás Ildikó. Mögöttük: dr. Aradi Mihály, dr. Zorn Antal. dr. Győrffy Csongor, dr. Peitler Gyula, Kertész Róbert, dr. Literáti-Nagy Ferenc és dr. Simán László. A képről hiányzik Horváthné Bencze Irén és dr. Schlemmer Tamás.

Fotó: Katona Tibor

A kiállítókat az „Újra itt van a nagy csapat...” című Illés sláger és ütemes taps köszöntötte, jeléül annak, hogy a főként orvosok és szakdolgozók művészi vénáját felmutató tárlatsorozat sokak szívéhez áll közel.

Fotós: Katona Tibor

Ez alkalommal 14 kiállító munkái (festmények és fotók) kerültek falra, a kollekcióban rejlő értékeket elsőként dr. Kecskés Gábor orvosigazgató méltatta, majd a galéria megálmodója és patrónusa, a neurológia osztályvezető főorvosa, dr. Nikl János mondott köszöntőt.

Fotós: Katona Tibor

Örömmel és megindultan szólt a kiállítók lelkes hozzáállásáról, a galéria által nyújtott rengeteg élményről, majd megköszönte a szervezésben, tárlatrendezésben közreműködők munkáját is.

– Elöl: dr. Horváth Tihamér, dr. Nagy Edit, dr. Zsiga Erzsébet, Kerner Gyuláné, Kaszás Ildikó. Mögöttük: dr. Aradi Mihály, dr. Zorn Antal. dr. Győrffy Csongor, dr. Peitler Gyula, Kertész Róbert, dr. Literáti-Nagy Ferenc és dr. Simán László. A képről hiányzik Horváthné Bencze Irén és dr. Schlemmer Tamás.
Fotós: Katona Tibor

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában