Emlékplakett

2018.10.18. 17:00

Mindenben segítik a látássérülteket Nagykanizsán

Emlékplakettel ismerte el a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége fővárosi ünnepségén a zalai egyesületet, valamint annak irodavezetőjét, Lukács Gyulánét.

Benedek Bálint

Lukács Gyuláné és Molnár Béla az elismeréssel Fotó: Szakony Attila/Zalai Hírlap

A szervezet az idén 100 éves, a fővárosi székházukban a fehér bot nemzetközi napján ünnepséget tartottak. Céljuk az országban élő vak és gyengénlátó emberek mindennapi élete kapcsán adódó kiszolgáltatottság csökkentése, emberi értékeik gyarapítása. Továbbá a látás hiányából eredő különleges szükségleteiknek megfelelő egyedülálló és hiánypótló szolgáltatások biztosítása, valódi fizikai és létbiztonságuk kivívása a szervezet évszázados szakmai tapasztalata és az egymásért tenni akaró emberek összefogásában rejlő erő segítségével.

A jubileumhoz kapcsolódóan centenáriumi emlékplakettet kapott 100 olyan személy, aki kiemelkedően sokat tett a szövetség érdekképviseleti, kulturális munkájáért, illetve annak elismertségéért. A Nagykanizsán 60 éve működő megyei egyesületből Lukács Gyuláné, mindenki Marcsija vehette át a díjat. Az irodavezetőként tevékenykedő hölgy 24 éve dolgozik a látássérültekért, feladata rendkívül szerteágazó.

Lukács Gyuláné és Molnár Béla az elismeréssel Fotó: Szakony Attila/Zalai Hírlap

– Megszűnt a korábbi munkahelyem, s a munkaügyi központon keresztül ajánlották ezt a nemes feladatot – emlékezett vissza Lukács Gyuláné. – Kölcsönös szimpátia alakult ki az egyesület tagjai és köztem. A Landler (ma Batthyány) egészségügyi szakközépiskolában érettségiztem, talán ezért is va­gyok szociálisan érzékenyebb, szeretek az emberekkel foglalkozni, az empátiás készségemre szükség van. A klasszikus irodavezetői munkakörön kívül a pályázatírás és a rendezvényszervezés u­gyancsak feladatom. A középpontban az ember áll, aki fogyatékosságából adódóan nagyon sok segítségre szorul, s valóban nem túlzás: mindenben számíthat ránk.

Az évek során előfordult, hogy csak egy levelet kellett megcímezni vagy egy nyomtatványt kitölteni, de olykor egy őszinte beszélgetés segíti át őket az élet adta nehézségeken. Az egyesület ezen felül a különféle szolgáltatásokban nyújt segítő kezet, például a fogyatékossági támogatás igénylésében, a vakvezető kutya vagy éppen a fehér bot használatában segít, esetleg a munkalehetőségekről tájékoztat.

– A zalai regisztrált vakok és gyengénlátók száma 1100 fő, kevesebb mint ötven százalékuk tartozik a megyei tagsághoz – folytatta az irodavezető. – Szeretnénk elérni, hogy még többen járjanak ebbe a közösségbe, hiszen rendezvényeket, közös túrákat szervezünk, mely hosszútávon segíthet a beilleszkedésben.

A Zala Megyei Vakok és Gyengénlátók Egyesületét hét éve Molnár Béla vezeti, szerinte a megyében dolgozó hasonló szervezetek nagyobb összefogására lenne szükség, hiszen közös erővel hatékonyabbak lehetnének. Az elnök kiemelte: az országos egyesülettől kapott éves támogatás mellé a város is biztosít némi forrást, ebből igyekeznek a lehető legtöbb segítséget, tanácsadást nyújtani.

– Nekünk igazán fontos, hogy a sorstársaink életét a lehetőségekhez mérten megkönnyítsük – tette hozzá. – Pozitív életszemléletünkkel erőt adunk, s a lehető legtöbb problémára megkeressük a megoldást, hogy a látássérültek is teljes embernek érezhessék magukat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában