A hazai és a külföldi sajtó 1956 szabadságharcos küzdelméről és a forradalmárokról

Ez a részlet az Igazságban, a forradalmi magyar honvédség és ifjúság lapjának 1956 október 25-én megjelent számában, a „Levél egy Névtelen Szabadságharcoshoz” című írásban olvasható. A szerző, Szegedi Emil így folytatta sorait:

„Nem tudom, hogy hívnak. Nem beszéltünk. Daloltunk. Csak annyit mondtál ballagva, hogy építész lesz belőled, de „az még soká lesz”. A Kossuth Lajos utcában, ahol annyi szent láng folyama ömlött egybe, elszakadtunk egymástól. Hol vagy Te, édes fiam?! Élsz-e kis kokárdáddal a szíved felett, vagy ott lépdelsz a halott hősök néma, szent menetében?

Akárhol vagy, két izzó, tiszta szemed ne vedd le rólunk.”

Igen, ilyenek lehettek 1956 hős forradalmárai.

Érdekes és izgalmas utazás azoknak a napoknak a laptermését olvasgatni. Persze, nem mindenki mondhatja el, hogy rendelkezik ilyen kincsekkel. A nagykanizsai Vörös András, a Thury Vitézlő Oskola vezetője igen, egy szerencsés véletlen folytán jutott hozzá az 1956. október 23-tól 1957. január 20-ig tartó időszakban megjelent napilapokhoz. De erről meséljen ő.

– Jó barátaimtól kaptam meg ezt a gyűjteményt, amit egy hagyatéki eljárás során találtak – bocsátotta előre Vörös András. – Tudták, hogy engem érdekel népünk történelme, s nem engedték, hogy a megsárgult lapok a szemétben végezzék. És milyen jól tették! Tízféle újság számait tartalmazza a gyűjtemény, olyanokét mint például Népakarat, Igazság, Szabad Ifjúság, Magyar Népsport, Népszava és Népszabadság. Érdekes, hogy ezt az – ma már kijelenthetjük – óriási értéket évtizedeken át őrizte a hagyatékot hagyó néni az otthonában, ami akkor bizony, nem volt veszélytelen dolog...

Vörös András tanulmányozta is a lapok tartalmát. Mint elmondta: érdekes volt szembesülnie azzal, hogy az 1956. november 2-án indult Népszabadság is gyakorlatilag nemzeti ügyként írt a forradalomról, úgy fogalmazva, hogy a forradalmárok megtisztították a rendszert azoktól az elemektől, amelyek mindenkire terheket róttak. Például ez olvasható az MSZMP Megtisztultan című kiáltványában, mely a lap harmadikai számában jelent meg:

„Az MSZMP semmiféle közösséget nem vállal az MDP vezetőinek katasztrófapolitikájával, tagjai közé nem szabad és nem fogja felvenni azokat, akik közvetlenül irányítói és kiagyalói voltak ennek a katasztrófapolitikának… Most kevesebben, de megtisztultan állunk oda az ország színe elé.”

1956 októberében egyébként komoly változások indultak meg a lappiacon. Újabb, szamizdat-jellegű újságok jelentek meg, melyekben már nem csak a kormány hangja hallatszott, hanem például a forradalmároké is. Az egyik lapban például a „A Corvin köz ifjú szabadságharcosai üzenik: a rendbontás ma hazaárulás!”- címmel jelent meg sajtóközlemény.

Ebben a Corvin köziek nyugalomra intik a polgárokat. „Magyarok! Mi, a Corvin köz ifjú szabadságharcosai eddig harcoltunk, nem beszéltünk. Most, hogy végre megszólalhatunk, első nagyon komoly szavunk minden magyar testvérünkhöz, hogy a legteljesebb rendet mindenütt őrizzék meg, vagy ahol szükséges, minél előbb állítsák helyre.

Így nem szolgáltatunk ürügyet az oroszoknak arra, hogy rendfenntartás címén továbbra is az országban maradhassanak. Ma a rend megőrzése a legfontosabb nemzeti feladat… Kérünk mindenkit, hallgassanak ránk, ne kelljen azt mondanunk, hogy ifjú bajtársaink vére hiába hullott.”

E cikk alatt pedig a nemzetközi sajtóból szemelgetett a szerző, írásának a következő címet és alcímet adta: „Ez a nép vérével írta le a szabadság alapelveit – A világsajtó lelkesen üdvözli a magyar eseményeket”.

A News Chronicle úgy fogalmazott: „A hősiesség legnagyobb arányaival ismerkedtünk meg.” A New York Herald Tribune azt írta: „A magyar nép hatalmas győzelmet aratott, s ezeknek az óráknak a dicsőségét tőlük el nem vehetik.” A Manchester Guardian pedig így számolt be: „A magyarság hősiességének jutalma nem marad el.”

Ma már tudjuk: nem így történt. Legalábbis akkor még elmaradt a megérdemelt jutalom, helyette viszont volt megtorlás és évtizedeken át tartó félelem, rettegés. Sokáig tűnt úgy: az ifjú bajtársak vére mégis csak hiába hullott...