Segítség

2018.01.19. 11:30

Hátrányos helyzetűeket és családokat támogatnak Nagypáliban

Családok, gyesen és gyeden lévők, hátrányos helyzetűek, közmunkaprogramban részt vevők a kedvezményezettjei annak a programnak, amelynek indító foglalkozását csütörtökön tartották a nagypáli ökocentrumban.

Arany Gábor

Rózsás Miklós, Köcse Tibor, Fatér Szabolcs, Farkas Ferencné és Hessel Ferencné Fotó: Pezzetta Umberto

Az Európai Unió 250 millió forintos támogatásával februárban induló, két évig tartó, a humán szolgáltatások fejlesztését célzó program részleteit Rózsás Miklós szakmai koordinátor osztotta meg velünk. Nagypáli konzorciumi vezetésével Kispáli, Lakhegy, Gősfa, Vasboldogasszony, Misefa, Nagykapornak, Nemeshetés és Kisbucsa fogott össze a három modulból álló program megvalósítására.

- Elsősorban a munka világába való visszatérést kívánjuk elősegíteni, emellett általános életvezetési ismereteket kapnak a résztvevők a tréningeken, foglalkozásokon. Ezek zömét Nagykapornakon és Nagypáliban tartjuk meg, ahová buszokkal szállítjuk a résztvevőket – tette hozzá.

Rózsás Miklós, Köcse Tibor, Fatér Szabolcs, Farkas Ferencné és Hessel Ferencné Fotó: Pezzetta Umberto

A cél, hogy a hátrányos helyzetűnek számító csoportból, a közmunkások, pályakezdők vagy szakképzetlenek, az 50 év feletti munkavállalók, illetve a megváltozott munkaképességűek és a gyesről, gyedről visszatérők köréből legalább 100 személyt vonjanak be az összesen hat modulra bontott, 120 alkalmat jelentő képzésbe. Rózsás Miklós arra is felhívta a figyelmet, hogy az egész projektet mentori szolgáltatás kíséri, ami azt jelenti, hogy a résztvevők folyamatos támogatást kapnak a személyükre elkészített egyéni fejlesztési tervük alapján.

A 100 százalékos anyagi támogatást nyújtó pályázat lehetőséget ad arra, hogy a közösséget építő rendezvényeket is bevonjanak. A települések összesen 56 programot jelöltek meg, ezekben szerepel szüreti felvonulás, családi nap, kulturális bemutató, túra és sportfoglalkozás, és olyan bevált program is, mint a gesztenyeünnep, újdonságként pedig a magyar rózsa ünnepe, amit a 2015-ben megnyílt nagypáli rózsagénbankra alapoznak. Az önkormányzatokat arra ösztönözték, hogy olyan rendezvényekkel jelentkezzenek, melyeket a két év elteltével is folytatni tudnak, emelte ki.

Különleges, hazánkban példa nélküli eleme a projektnek az, ami a gyerekeket, családokat, szülőket célozza meg. Ezen belül a bölcsődei és óvodai korosztály mozgását fejlesztő foglalkozásokat tartanak a szülők bevonásával. Emellett lesz tananyagfejlesztés, amiben négy korcsoportra bontva a 0-14 éves gyerekeket nevelő szülőket segítik. A Kisbucsán megrendezendő szülői jogosítvány nevű, 4x10 alkalomra bontott szemináriumon valósul meg a kísérleti oktatás, amihez hasonló csak Németországban létezik. Végezetül elhangzott, a kétéves programban a közösségi rendezvények és a mentorálás lebonyolításával tizenegy munkahelyet is teremtenek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában